KULT

Álomszerű film készült a Tisza-tavon lévő kis szigetre önkéntes karanténba vonult fiúról

Ljasuk Dimitry Jóreménység-sziget filmje valós eseményeken alapuló inspiráló történet a magány erejéről, a kitartásról, az álmokról, a természetbe való elvonulásról, apa-fiú kapcsolatáról és az elengedésről.


A történet szerint a főszereplő a világjárvány idején úgy dönt, hogy önkéntes karanténba vonul egy apró lakatlan szigetre a Tisza-tavon. A szigeten egy kis kunyhó áll, amit még édesapjával épített évekkel korábban, de álmukat nem tudták befejezni, mert az apa időközben meghalt. A fiú ki akar szakadni a mókuskerékből, szembe akar nézni magával, ezért hét év után visszatér a szigetre.

A kalandnak tűnő kezdet után azonban hamar próbára teszi a magány, ami rávilágít gyengeségeire és félelmeire. A csodálatos természet, a Tisza gyógyító ereje, a nomád élet és apja régi tanításai szépen lassan megváltoztatják az értékrendjét. Megérti mi az ami igazán fontos az életben és mi az ami nem.

Megtapasztalja az igazi szabadságot és az egyszerű boldogságot. Valami mégis hiányzik az életéből. Fél év elteltével egy jó és egy rossz hírt kap a szigetre érkező paptól, aminek a hatására végleg szembe kell néznie az elengedéssel...

A megtörtént események alapján készült, Ljasuk Dimitry által írt, rendezett és készített 128 perces magyar film november 17-től látható a hazai mozikban.

Dimi – mert ismerősei és a Tisza barátai csak így hívják – így vall az alkotásról, melyet a koronavírus-járvány idején a szigeten eltöltött önkéntes karanténjában álmodott meg:

„Álomként indult, valósággá vált. Bár eddig természet és dokumentumfilmeket készítettem, de régi gyerekkori álmom, hogy nagyjátékfilmeket, művészfilmeket készítsek. Több mint két éve határoztam el a szigeten, hogy első nagyjátékfilmem az ott megtapasztalt élmények és gyermekkori visszaemlékezések alapján készítem el. A kunyhóban írtam meg a forgatókönyvet, amit persze a természet és az élet átírt, de mindezeket adaptáltam a filmbe is. Emellett a film fiktív elemeket is tartalmaz, így tettem kerekké és filmessé a történetet.”

„Mira Nair indiai filmrendezőnő mondta egy interjúban, hogy azt javasolja az első filmes rendezőknek, hogy olyan témát dolgozzanak fel, amiben érintettek, saját történetük, vagy saját közösségükkel, vagy élőhelyükkkel kapcsolatos. Így tud a leginkább azonosulni a filmmel és a témával a rendező, így tanul a legtöbbet. Eddigi rövidfilmjeim és leginkább a most bemutatott nagyjátékfilmemben ezt a tanácsot fogadtam meg.”

A film előzetesei

A film elkészítése technikailag is komoly kihívás volt számára:

Bár a film mozivászonra került, valójában nem mozi kamerával készült, hanem bárki számára elérhető digitális kamerákkal. Ennek elsősorban anyagi oka volt, illetve a természetben vagy egy kenuban történő forgatások során nem fér el egy nagy kamera, pláne nem egy ahhoz szükséges stáb. A rendező, aki a film fő operatőre is, egy 600 ezer forintos főkamerával, 4 féle objektívvel, egy drónnal és két víz alatti kamerával készítette a filmet. Ehhez kapcsolódtak a különböző mikrofonok, kameramozgató gimbal, slider és állvány. A technika összértéke nem érte el a 3 millió forintot.

„Alapkoncepció volt, hogy filmes lámpákat nem használok a szigeten, nem is lett volna mód rá, hiszen csak korlátozottan áll rendelkezésre áram a 12V akkumulátorból. Esti felvételeknél gyertyák, petróleum lámpa és zseblámpa, nappal pedig az aktuális természetes fények. Így szerettem volna elérni, hogy a film valóban átadja a szigeten és a természetben töltött idő eredeti hangulatát.”

Így aztán hatalmas kihívás volt maga a forgatás illetve az utómunka, hogy a mozikban is élvezhető és szép legyen a film.

Ljasuk Dimitry számtalan feladatot végzett el, hogy a megálmodott filmje elkészülhessen:

Ő volt a rendező, író, vágó, operatőr, zenei szerkesztő, hang zörejező, természeti hangok felvétele és szerkesztése is rá várt, de ő volt a producer és a film főszereplője is.

A Jóreménység-sziget teljesen független produkció, független film.

A rendező semmilyen támogatást nem kapott és nem is kért. A filmben nincs fizetett termékmegjelenítés vagy szponzorált tartalom sem. A Tisza-tó számos önkormányzata és hivatalos szerve azonban segítette őt a különböző engedélyekkel és logisztikai tevékenységekkel, vagy éppen ingyenesen biztosított berendezésekkel. A filmhez kapcsolódó képi és hang utómunkákat Ljasuk Dimitry saját forrásból fedezte, ahogy a film szerény marketing és promóciós költségeit is.

ART minősítés és díjak:

A Jóreménység-sziget film ART besorolást kapott a Magyar Filmirodától, így hivatalosan és nemzetközileg is ART filmnek minősülő alkotás. Premier előtt két nemzetközi filmes díjat is nyert a film: A Europe Film Festivalon (London, UK) a Legjobb indie film címet kapta, míg a Best Istanbul Film Festivalon (Isztambul, TR) a "Legjobb első filmes rendező" elismerést hozhatta el.

Érdekességek a film készítéséről

2020-ban, a pandémia kirobbanásától kezdve valóban a szigeten élt a rendező és a Tisza-tó teljes területén forgatott. A filmben megjelenő budapesti jelenetek és a gyermekkori visszaemlékezéseket pedig a szigeti életet követően vette fel.

„Ahogy eddigi filmjeimet is, az első nagyjátékfilmemet is teljesen egyedül forgattam, vágtam, készítettem. A történet fő eleme a természetbe való elvonuláson kívül, édesapám tanításai és az elengedés. Neki köszönhettem a folyó iránti szeretetem. A film életrajzi elemeket és történeteket tartalmaz, de némi fikció is van benne. A film által reflektárok a mai modern világra, annak problémáira és eltorzult értékrendjére - a saját eszköztárammal.”

– mondta el Ljasuk Dimitry.

„A karantén idején valóban a szigeten éltem fél éven át egyedül. Mindent én építettem fel egyedül és valóban önellátó lettem. A film a változásról is szól, hogy miként változik meg az ember értékrendje egy hosszas elvonulás során a természetben. A hosszas magány rávilágít arra, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. És mik azok amik nem.”

„Bár több jelenethez is készítettem storyboard-ot, és a forgatókönyvet is a szigeten írtam, mégis a filmet a valóság és az élet alakította véglegesre. A film minden szempontból a szigeten született meg. A forgatás során megjelenő spontán “szereplők” mint a folyóban talált plüss béka, vagy a szigetre érkező nagylilik mind a szerencsének vagy a természetnek köszönhetem. Így formálta a film történetét az élet.”

A legnagyobb kihívást a négy évszak alatt megtapasztalt időjárás szeszélye, a vizes és a nomád körülmények jelentették. Az operatőri munkán kívül az is nagy feladat volt, hogy magát az építményeket, kertet is Dimitry készítette el. Ezek mellett az olyan hétköznapi rutin tevékenységekre is megoldást kellett találni, mint a mosogatás, mosás, főzés, takarítás – mindezek gépek nélkül.

„Nagy kihívás volt egyedül forgatni. Fényképezési filozófiában arra törekedtem, hogy ne a kamera mozogjon, hanem a képen történjen a cselekmény és ez képes legyen minden érzést átadni. Igyekeztem egyesíteni a dokumentarista stílust, természetfilmeket és art filmek stílusát. Az atmo hangok felvétele is a helyszínen történt.”

A forgatás 2020. márciusától 2021. októberig tartott, majd az utómunkák 2022. augusztusig tartott.

„A Jóreménység-sziget nem természetfilm, hanem a természetben játszódó kalandfilm, monodráma. Emellett nagyon fontos volt számomra, hogy szépen szólaltassam meg a Tisza és az élővilág hangját - mint egy természetfilmben. De egyszerre nem tudtam mindent felvenni. Így “karantén” után egy évvel később újra felkerestem a filmben szereplő helyszíneket és külön hangfelvételeket készítettem, hogy minden hang valóban a Tisza-tóról származzon, a békáktól, a madarakon át a hullámzás, vagy akár a szél hangjáig. De nem csak a Tiszán készítettem felvételeket, hanem a városban is – a filmből kiderül, hogy miért.”

„Különleges időszak volt az életemben a szigeten való élet. A magány megélése, elvonulás, kiszakadás a rohanó világból, a természetben való lét mellett intenzív alkotói és tanulási folyamat is volt. Benne van a szívem és mindaz amit Édesapám hátrahagyott nekem és mindaz amit a Tiszától kaptam. Bízom benne, hogy sok néző megtalálja benne a saját történetét is és megérinti őket a film.”

– tette hozzá Ljasuk Dimitry rendező.

A sziget ma

A fél éves karantén és forgatás után Ljasuk Dimitry lebontotta a kunyhót és elhagyta a szigetet, ami a valóságban félsziget. Kerékpárral és gyalogosan is megközelíthető. 2021. nyarán közösségi pihenőhelyet alakított ki 30 önkéntes segítségével. A Közép Tiszai Vízügyi Igazgatóság engedélyének köszönhetően a stég megmaradhatott és a rendező egy olyan „kulcsos stéget” alakíthatott ki, aminek a edukatív és szemléletformáló célja van. Bárki meglátogathatja és kikapcsolódhat ott, de cserébe vigyáznia és gondoznia kell a pihenőhelyen ültetett növényeket és berendezéseket. Erre egy tíz pontból összeállított házirend hívja fel a figyelmet. 2022. nyarán a „JóreményStég” pihenőhely két öltözőházikóval és két fapalló pihenővel bővült. Ekkor már 150 önkéntes segített kialakítani és megszépíteni a helyszínt. Mindenki hozzáadta a keze nyomát, így készült uszadékfából vesszőkerítés, újrafelhasznált anyagokból padok, szelektív hulladékgyűjtő, szerszámtartók, stb. Dimitry 5 éves bérleti szerződést kötött a KÖTIVÍZIG-gel, mellyel az a célja, megóvja és rendbe tartsa a helyet, illetve hogy ingyenes tanösvényt alakítson ki rajta a sziget élővilágát bemutatva. A bérleti szerződés jelképes összegű bérlet, cserébe és természetesen Dimitry nem folytathat kereskedelmi és vendéglátó tevékenységet a szigeten. Fő célja az, hogy az emberek megtanulják a természetben való pihenés és kikapcsolódás kulturált módját, íratlan és írott szabályait.

A rendező, Ljasuk Dimitry

A Leningrádban született (1978.08.12.) magyar-ukrán független filmes, környezetvédelmi aktivista, reklámszakember elsősorban rövidfilmjeiről és környezetvédelmi tevékenységéről ismert, és még frissnek számít a filmes szakmában. Stílusa, látásmódja eltér a megszokottól, a vlog és dokumentarista stílust egyesíti a klasszikus természetfilmek és művészfilmek stílusával.

Független filmesként semmilyen támogatást nem vett igénybe, filmjeit maga írja, fényképezi, rendezi, narrálja és vágja.

Első rövidfilmjét 2018-ban mutatta be, amely a Tisza-tó látnivalóiról szólt. A Tiszával való szoros kötődését édesapjának köszönheti, akivel rengeteg időt töltött a folyón. Bár nem Magyarországon született Dimitry, mégis saját bevallása szerint szülőföldjeként tekint a Tisza-tóra. Filmjei többsége is a Tiszáról és a Tisza-tóról szól. Céljául tűzte ki, hogy megmutassa a szőke folyó szépségét és felhívja az emberek figyelmét annak értékeire. Filmjei számos díjat nyertek különböző filmfesztiválokon.

A forgatásokon szembesült a folyót érintő hulladékproblémával, amivel kapcsolatosan külön filmeket készített, hogy edukálja és felnyissa a lakosság és döntéshozók figyelmét a problémával kapcsolatosan. Eddigi legismertebb filmje „A Tisza nevében” négy országban került TV sugárzásra és az online megjelenésekkel együtt több mint 1 millióan nézték meg. A tiszai hulladék helyzetet bemutató, négy országban forgatott dokumentumfilm 2021-ben elnyerte a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját.

Bővebb információk még ITT és ITT

A szigeten töltött idejéről korábban így mesélt nekünk:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk