„A macska társas lény, de ha nem érzi jól magát, gond nélkül kilép a kapcsolatból” – hatalmas a cicák terápiás értéke

– Egyik írásában úgy fogalmazott: „A macska háziasítása a legkevésbé sikeres. ” Mit jelent ez?

– Az összes többi háziállat – például a kutya, ló, szarvasmarha, kecske - rákényszerült arra, hogy háziasodjon. Ezeknek az állatoknak a vad ősei ugyanis a kihalás szélére jutottak, tehát intenzív emberi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy egyáltalán fennmaradjon a fajuk. Ezeknek az állatoknak „jó üzlet” volt az ember mellé szegődni. A házi macska őse, a vadmacska azonban az egész világon elterjedt, nem fenyegeti veszély, a mai napig jól és sikeresen alkalmazkodik a természetes közegéhez. Nem szorul rá az emberre. A macskák esetében tehát inkább az kérdés, hogy egyáltalán miért váltak társállattá? A kutyák génkészlete és viselkedése rengeteget változott a háziasítással. A macskánál ez a változás elhanyagolható. Ha egy kölyökcicát kitennének az erdőben, épp olyan jól elboldogulna ott, mint egy vadmacska, mert a génjei szinte semmit sem változtak.

– De akkor miért lett szelíd barát a vadmacskából?

– A macskák nagyon jó szociális készségekkel rendelkeznek, annak ellenére, hogy alapvetően nincs szükségük erre. Ők nem falkaállatok. Az anyamacska felneveli a kölykeit, elválasztja őket, és attól kezdve mindenki éli a maga életét. A macska egyedül vadászik, és nagyon territoriális állat. A vadmacskák mégis összejönnek semleges területen, és úgymond bandáznak, pusztán az együttlét öröméért. Nem szorulnak rá egymásra, kvázi örömszerzés céljából élnek szociális életet. Az emberrel való kapcsolatuk is hasonló.

Bánszky Noémi

– Mégis elterjedt nézet, hogy a macskák, a kutyákhoz képest, önzők és egoisták. Alaptalan?

Én éppen azért tartom jó terápiás állatnak a macskát, mert nagyon „egészséges” módon tud dolgokra reagálni. Például úgy képes kapcsolatokban létezni, hogy nincs benne kiszolgáltatottság érzés.

A kutya a gazdája nélkül lehet, hogy teljesen befordul, inkább alárendeli magát, sok mindent felad, de neki muszáj fenntartani ezt a kapcsolatot. A macska szívesen részt vesz a társas életben, de ha a gazdája nem biztosít számára megfelelő körülményeket, akkor kilép a kapcsolatból. Ha nincs erre lehetősége, akkor pedig tud akkora távolságot tartani a gazdájától, vagy olyan agresszív lenni vele, hogy teljesen elvágja a kapcsolat lehetőségét. Én nem nevezném ezt egoizmusnak.

– Említette azt is, hogy a macskáknak kétszer akkora a szókincsük, mint a kutyáknak. Mi támasztja ezt alá?

Akár a hétköznapi megfigyelések is. Ha valaki macskát és kutyát is tart, tapasztalhatja, hogy a macska sokkal többféle hangon, árnyaltabban kommunikál, mint a kutya. Ami nagyon izgalmas, tekintettel a macskák magányos természetére.

– A macska a fajtársaival is jóval kevesebb hangadással kommunikál, inkább az agressziót fejezik ki különböző morgásokkal. Az emberrel való kapcsolatában viszont kifejezetten ezt a hangos nyelvet használja széles repertoárban. Azért beszél ennyit hozzánk, hogy megértesse magát velünk. Ha valaki szoros kapcsolatban él egy cicával, pontosan tudja, hogy melyik nyávogás jelenti azt, hogy éhes, vagy azt akarja, hogy simogassuk, játsszunk vele, vagy most hagyjuk békén. Ez egy nagyon gazdag nyelvi készlet.

– A dorombolás az egész állatvilágban páratlan érzelmi feedback, amit a cica sokszor arra használ, hogy a gazdájának kifejezze: jó veled.

– A dorombolásnak több funkciója is van, de az emberrel való szeretgetős összebújások közben a macska ezzel fejezi ki egyértelműen, hogy ez neki jó, és arról is „gondoskodik”, hogy ez a másik félnek is jó élmény legyen. A kislányomon is látom ezt, aki most két és fél éves.

– Régóta folyik a vita arról, hogy a kutyák vagy a macskák intelligensebbek-e. Mit gondol erről?

– Kérdés, hogy mit tekintünk intelligenciának? A különböző kutyafajtákat már nagyon régóta szelektáljuk aszerint, hogy melyikük képes a parancsot leginkább teljesíteni, és ki tanul a leggyorsabban. A macskák szelekciója nem ebbe az irányba haladt: korábban a jó vadászképesség, újabban a küllemük alapján tenyésztették őket. Ám amióta megerősödött a cicák társállat kultusza, már a legfontosabb szempont, hogy az állat barátságos és emberközpontú legyen. Ugyanakkor az, hogy mennyire tanítható a macska, még mindig nem meghatározó szempont a képzésüknél. Amikor macskákkal foglalkozom, azt látom, hogy például a klikkeres tanítás ugyanolyan hatékonyan működik náluk, mint a kutyáknál. Vagyis az alapvető trükköket gyorsan megtanulják a cicák is.

– A terápia attól is függ, hogy mennyire „empatikus” az állat. Legendák szólnak arról, hogy a kutyák mennyire érzékenyek a gazda lelkiállapotára, vigasztalják, ha szomorú, ha beteg. Van ilyen képessége a macskáknak is?

– Óvatos lennék az olyan kifejezésekkel, hogy a kutya vigasztalni akarja a gazdáját. Tény, hogy észreveszi, ha valami változás van, ha az ember nem úgy viselkedik, mint máskor. Ez frusztrációt kelt benne. A kutya ezért odamegy, kedveskedik, csinál valamit, hogy megnyugtató választ kapjon a gazdájától. Kialakul benne, hogy a kedveskedéssel csillapítható a frusztráció. A macska is érzékeli a változást az embernél, de az, hogy miként reagál erre, az már az egyedtől függ. Lehet, hogy ő is közeledni fog, „vigasztal”, vagy ellenkezőleg: úgy oldja a feszültségét, hogy elhúzódik, nagyobb távolságot tart a gazdájával. De ez nem attól függ, hogy a macska empatikus-e vagy sem.

– Melyik cicából lesz jó „terapeuta”?

– Általános szabály, hogy terápiás alkalmasság elsősorban az egyedtől függ és nem a fajtától. Nekem például az első két terápiás macskám teljesen átlagos házimacska volt. Mégis azt látjuk, hogy egyes fajták közt nagyobb gyakorisággal találunk terápiára alkalmas egyedet. Nagyon szeretem az abesszin macskákat, mert kifejezetten szociálisak, emberközpontúak, okosak és magas az energiaszintjük. Ez lehet előnyös, és hátrányos is, attól függően, hogy mi a terápiás cél.

– Ön például milyen macska-terápiákat végez?

– Gyereknél egyéni foglalkozásokon, felnőtteknél önismereti csoportokban alkalmazok macskákat. Nagyon más velük dolgozni, mint kutyákkal: a cicákkal való munkában sokkal nagyobb spontaneitásra és rugalmasságra van szükség, gyorsabban és impulzívabban reagálnak a kapcsolódásokra is. A macska ezért is jó terápiás állat, ha az érzelmek felismerését és az emóciókra adott válaszokat akarjuk fejleszteni. Például jól kiegészíthetik az autista gyerekek speciális terápiáit, és általában az érzelmek szabályozásában sokat segíthetnek. Ez a felnőtteknél is működik, nyilván másféle technikákkal.

Ezekben a csoportokban az érzelmek értelmezésére kerül a nagyobb hangsúly. Mondok egy példát: az egyik csoportban egy fiatal nő elmondta, mennyire örült, hogy a macska odament hozzá, az ölébe ült. Amikor azonban dagasztani kezdett a karmaival, az már fájdalmat okozott neki. Mégis tovább simogatta az állatot. „De hát a kapcsolatokban is így van ez. Egyszerre kellemesek és fájdalmasak is” – jegyezte meg. És ezzel már terápiásan is lehetett tovább dolgozni, hisz rengeteg kérdést felvetett.

Az állatokkal kapcsolatos élményeink mindig előhoznak régi kapcsolati mintákat és problémákat. Gyakorolhatjuk azt is, hogy szabad kimondani, ha valami rossz, jelezhetjük ezt a másik felé határozottan, de agresszió nélkül.