Az őszi Erdély csodavilága, ahogy egy magyar „medvepásztor” látja










A hétköznapjai az elvonultság ellenére sem mentesek az izgalmaktól. Életéről könyvet is írt, melyben érdekes sztorikat is elmesél:
"Lent voltam a tónál. Vettem friss, gőzölgő kürtőskalácsot. Azt mondják, itt a legjobb. Gondoltam, körbesétálom a tavat. Gyönyörű ragyogó tavaszi napsütés volt. A szél sem rebbent. Úgy félúton járhattam, amikor észrevettem, egy medve jön utánam. Kicsit szaporázni kezdtem a lépteim. Ő is. Kocogtam. Ő is. Rohantam, ahogy tudtam. Ő is. Elestem. Rá a kalácsra. Abban a pillanatban utolért. Ráült a hátamra, és az orrával bökdöste a vállamat. Akkor még nem tudtam a játékszabályokat, amit később a kürtős-árus, aki gyakorlatilag medvekaját árul, elmondott. Megtehette volna egy kicsit hamarabb is, mondjuk, amikor megvettem. Tudniillik, nem kellene kaláccsal sétálgatni a tó körül, mert a turisták azzal etetik a medvét, megtanulta, hogy a finomságot el lehet vennie az ember kezéből. Szóval, ahogy ott fekszem medvével a hátamon, már-már beletörődve a kínhalál szörnyű gondolatába…"
Hogy mi lett a történet vége, az is kiderül a könyvéből.