Egyik szemünk sír, a másik zokog: évekre bezár az Iparművészeti Múzeum
Augusztus utolsó, és igen forró hétvégéjén, amikor az ismerőseim többsége a Balatonnál, tengerparton vagy valahol a hegyekben lazul, én órákat töltök a négy fal között.
Hát normális vagyok én?
Megnyugtattam magam, hogy teljesen. Hiszen az Iparművészti Múzeumban voltam. Azért mentem oda, hogy a zárás előtt méltóképpen elbúcsúzzam, lássam a Breuer-anyagot, megnézzem a Színekre hangolva című kiállítást, és még egyszer végignézzem néhány kedvenc műtárgyamat.
Az utóbbi 15 évben a budapesti múzeumok közül a legtöbbször az Iparművészetiben jártam,
és egyik látogatást sem bántam meg. Ezért most, hogy a tervezett felújítás, átalakítás és hozzáépítés miatt legalább 4-5 évig zárva lesz, muszáj volt utoljára feltöltenem magam mindazzal, amit csak itt kapok meg.
Mi történik az Iparművészeti Múzeummal a következő években? A tervek szerint átfogó műemléki rekonstrukció lesz: megújul a pirogránit homlokzat, a tetőre helyzik a 2011-ben eltávolított, életveszélyessé vált, rekonstruált lanternát, amit eredetileg kilátónak szánt a tervező. Rendezetté válik a belső kert, és kávézót is létrehoznak terasszal.
Az épülethez mélygarázs és új szárny is készül. A jelenleg 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Az új szárny elsősorban a dizájn és a kortárs iparművészet otthona lesz, de ez a rész fogadja be a korszerű épületgépészet jó részét is. A főigazgató korábban azt mondta, hogy a szárny külső homlokzata Lechner eredeti terveire alapoz majd, a belső homlokzat pedig kortárs stílusú lesz. A mostani Hőgyes utcai bejárat is megújul.
Átalakul a fogadótér, az aula. A belső kert alatt konferenciatér lesz, a raktárként funkcionáló alagsor az időszaki kiállítások előtere lesz, az aula alatt pedig időszaki kiállítások lesznek. És persze - ha a látványterveken szereplő dolgok megvalósulnak, vagány tetőtéren sétálhatunk az átadás után.
Ilyen lesz az aula a felújítás során - A látványtervet a Vikár és Lukács Építész Stúdió
Ezt Lechner Ödön és Pártos Gyula Keletre magyar! című terve nyerte el. A munkák 1893-ban kezdődtek el, az épületet pedig amillennium évében, 1896. október 25-én avatták fel. A közönség 1897-ben, vagyis idén éppen 120 éve léphetett először az épületbe.
Az Iparművészeti Múzeum 1896 után. A kép forrása: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.119
A belső udvar 1928-ban. Forrás: Fortepan
Nemzetközi orvostörténeti kongresszus a múzeum aulájában. Forrás: Fortepan
Az épület 1940-ben
Az Iparművészeti Múzeum nem csak a háború alatt, hanem 1956-ban is megsérült. Forrás: Fortepan.
Az épület egy 1968-as fotón. Forrás: Fortepan
"Hogy mekkora értéke ez a gyűjtemény az országnak, akkor tudatosodott bennem, amikor először jártam a bécsi megfelelőjében (MAK), és elhúztam a számat, mert itthon annál többhöz, szebbhez vagyok szokva" - írta az egyik látogató az Iparművészeti Múzeum Facebook-oldalán az értékelések közé.
Magam is osztom ezt a véleményt. Illetve azt még hozzátenném, hogy már magának az épületnek is hatalmas az értéke, és nem csak az én szememben. Tele az Instagram a látogatók képeivel. És már a belépés előtt a bejáratnál azt láttam, hogy kint és és bent is éppen egy-egy kép készül.
Ahhoz képest, hogy már csak egy hét van hátra a zárásig, augusztus 26-án szombaton mindenütt kényelmesen elfértünk. Pedig fel voltam rá készülve, hogy a bejárat előtt iszonyatosan hosszú sorok kígyóznak majd, és bent is tömeg fogad majd.
Aki viszont vette a fáradságot, hogy végigjárja a 3 kiállítást - a földszinten a Gyűjtők és kincsek, az emeleten a Színekre hangolva és a Breuer újra itthon címűt -, az nem unatkozott. Azt az egy látogatót kivéve, aki a partnere felvetésére, hogy csak végigrohannak a földszinten, azt felelte, hogy a másik tárlat érdekli inkább, neki Breuer Marcell és a többi hét kortárs építész-iparművész munkáit felvillantó kiállítás jött be.
Három srác viszont remekül szórakozott a gyűjtők és kincseken, amely azt mutatta be, hogy hogyan épült fel az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye, honnan származtak a műkincsek, korabeli designbútorok. Ez a három fiú tényleg élvezte az egészet, az egyik szecessziós vázánál még poénkodtak is, hogy juthatott eszébe a tervezőnek pont ilyen formájú tárgyat készíteni: "Részeg voltam. Á, nem magyarázom el, mit csináltam."
Nekik, hozzám hasonlóan a modern, formatervezett sakkészlet, Péter Vladimir 1975-ös munkája is bejött.
A búcsú, az utolsó séta nem csak arra jó, hogy még egyszer beleégjen a retinánkba néhány gyönyörű darab látványa. Hanem arra is, hogy rájöjjünk, hogy az egyes korok, és az egyes korok egyes tárgyai, legyenek az bár egy reneszánsz bútor részlete vagy egy több száz évvel ezelőtt készült pohár, inspiráló hatással lehetnek ma is.
Hogy egy-egy motívum hogyan és bukan fel századokkal később, és hogyan válik modernné - mint például a fent említett szecessziós váza, amely a 16. századi kotyogós üvegek nyakára emlékeztet.
Róth Miksa üvegtáblái és a bútorok egykor a Japán Kávéházat, a mai Írók Boltját díszítették.
110 évvel ezelőtt ilyen volt egy kiállítás a múzeumban
Kíváncsian és egyben szomorúan várom a folytatást. Kíváncsi vagyok arra, milyen lesz a felújítás után a múzeum, és végtelenül szomorú vagyok, hogy egy ideig nem látogatható az épület.
Szeprember 3-ig még van egy hét. Menjetek elaz Iparművészetibe, és nézzetek körül.
