Kötelező felmászni a Kőhegyre Zamárdiban, mert innen a legszebb a kilátás a Balatonra
Régen is kedvelt lakóhely volt
A vidék régebben is kedvelt hely volt. A Kőhegyen és Zamárdiban kelták és rómaiak is éltek, még egy urnatemetőt is találtak itt, a lelet most a Nemzeti Múzeumban található. A legkiemelkedőbb régészeti emléke az avar kori temető, amely a Kárpát-medence legnagyobb és egyedülállóan gazdag leletanyaggal rendelkező avar kori lelőhelye.
A rómaiak a hegy lábánál építettek villákat, ezek maradványait a földművelés hozta a felszínre. A szőlőművelés régi múltjára pedig egy kőkereszt emlékeztet, amelyet a helyi szőlősgazdák óvtak meg.
A kilátó helyén 1948-ig a Tihanyi Apátság szőlőgazdaságához tartozó szép présház állt,
amit a világháborút követően széthordtak, így az épület elpusztult.
A község ide álmodta és készítette el a kilátót, amelyet 2000-es év szeptemberében a millennium napján avatott fel.
A legendás Szamárkő
A Kőhegyre haladó úton, Zamárdi határában, a Kiserdő szélén található a Szamárkő, melyhez misztikus monda is kapcsolódik. A vulkanikus eredetű követ a mélyről feltörő gázok, a forró vízben lévő ásványi anyagok és a homok alakították ki, még megkövült csigák is vannak benne. A kopott felületen mélyedés és „tűzgödör” is látható, valamint egy faragott kő is van mellette. Egy másik kövön pedig két nyomot látni.
Az egyik legenda szerint a gyermek Jézus járt erre szamárháton Máriával és Józseffel.
A szikla mellett elhaladva a szamár az ott lévő fűcsomóért nyúlt, ezért lett a kő neve Szamárkő. A kisebb kövön látható nyomok pedig Jézus és a szamár lábnyomai.
Egy másik történet szerint a tihanyi tűzhányóból vetődött ide a kő,
de van olyan elképzelés, hogy a vízözön sodorta ide.
A Szamárkőről azt tartják, hogy régi, ősi áldozati hely volt. Egy korai nép itt mutathatta be termékenységi szertartását, terményeket és állatokat áldozhattak fel a bőséges termés és állatszaporulat érdekében. A kő mellé a kelták földvárat húztak, a honfoglalás után pedig határkőként funkcionált.
Zamárdi kedvelt üdülő lett
Zamárdi neve először 1082-ben egy határjárási iratban bukkant fel, de mai formájában először 1828-ban írták le.
A régi falu valaha egy fontos útvonal mentén állt, ám a törökök lerombolták a házait, és régi templomát is. Sokáig néptelen volt, majd a 18. század első felében a tihanyi apát újra családokat telepített be, akik mezőgazdasággal foglalkoztak.
Főleg a föld- és szőlőművelés, állattenyésztés és a halászat volt a fő megélhetési forrásuk. A 20. század második felében indult be az idegenforgalom, és napjainkra is az egyik legismertebb nyaraló- és nyári fesztivál helyszín lett.
