KÖZÖSSÉG
Az Orosházi Kórház szülészetének vezetője keresetlen stílusban osztotta meg, mit gondol a fanyalgó kommentelőkről.
KÖZÖSSÉG
Az Index egy olvasója felháborítónak nevezte, hogy édesapjának emiatt el kellett hagynia a kórházat.
KÖZÖSSÉG
A gyerekorvos egy intenzív terápiában dolgozó professzorral beszélt a nehezen értelmezhető statisztikákról és arról, hogy paradigmaváltásra van szükség: vissza kell szorítani a lélegeztetőgép használatát.
KÖZÖSSÉG
A pici babák édesen szunyókálnak, a kórház dolgozói teljesen 'elolvadtak' tőlük – írják a kórház közösségi oldalán.
KÖZÖSSÉG
Szerb szakértő: a tavaszi első hullám idején is akkor nőtt meg jelentősen a fertőzöttek száma, amikor a nyugat-európai vendégmunkások a húsvéti ünnepekre hazalátogattak.
KÖZÖSSÉG
A szívünk kamrájának elnevezett, speciális plexifallal elválasztott teremben végre megfoghatják egymás kezét.
KÖZÖSSÉG
Van, aki már beszélni sem tud a hozzátartozójával, csak nézi, ahogy az orvosok éppen kezelik.
KÖZÖSSÉG
A 81 éves férfi mindennap harmonikázott a feleségének, mivel a látogatási tilalom miatt nem mehetett be hozzá a kórházba.
KÖZÖSSÉG
A baleset Kecelen történt. Az anya a babakocsit átlökte az út túloldalára, így legkisebb gyereke nem sérült meg. Az asszonyt és két idősebb gyerekét viszont azonnal kórházba kellett szállítani.
KÖZÖSSÉG
Felesége és fia csak egy üvegfalon keresztül búcsúzhatott el a zenésztől, aki akkor már lélegeztetőgépen volt.
KÖZÖSSÉG
Nem a hivatalos adatokban szereplő 7500, hanem 9500 kórházban fekvő betegről beszélt. A kormány megmagyarázta, miért.
KÖZÖSSÉG
Itthon senki nem volt hajlandó eddig nyilatkozni az esetekről. A gépeket gyártó cég viszont közölte, hogy kezelik a problémát, és dolgoznak a megoldáson.
KÖZÖSSÉG
A legkisebb államokat nem számítva, a hozzánk hasonló vagy nagyobb országokban csak Belgiumban van több intenzíven kezelt koronavírusos beteg egymillió főre vetítve.
KÖZÖSSÉG
A belügyminiszter a kórházfenntartó csúcsszervezetet fogja vezetni a veszélyhelyzet végéig.
Népszerű
Ajánljuk