VLOGOK
Pálfi Jenő elmesélte, mit tapasztalt Kínában, amióta kitört a koronavírus-járvány, és miért akar segíteni az ott élő szeretteinek.
VLOGOK
Két zenész és egy pincér dolgozik a koronavírus miatt karanténba helyezett óceánjárón. A Fókusznak sikerült elérnie őket.
VLOGOK
A rémhírek gyorsabban terjednek, mint a koronavírus: kifosztják a pánikoló hongkongiak az üzleteket.
VLOGOK
A felvételen az látszik, ahogy egy nő zokog a párját átölelve, majd két védőruhás ember betessékeli egy nagy fémdobozba.
VLOGOK
A mai napig is több millióan fertőződnek meg ezekkel és ezrek halnak bele az egyes betegségekbe.
VLOGOK
A világ egyik legismertebb szakértője azt sem zárja ki, hogy 50 millió halottat hagy maga után a járvány. De mennyi erre az esély?
VLOGOK
Az elvégzett tesztek nem mutatták ki először nála a koronavírust, később azonban kiderült, hogy mégis megfertőződött.
VLOGOK
A hongkongi egyetem epidemiológusa szerint kellő elővigyázatosság hiányában óriási világjárvány jöhet.
VLOGOK
Egy kínai orvos szerint azok sincsenek védve a vírustól, akik már kilábaltak belőle. Több szakértő azonban kételkedik ebben, mivel egyelőre még nincs bizonyíték a visszaesésre.
VLOGOK
Közel 3700 ember ragadt a Japán partjainál kikötött Diamond Princess fedélzetén, köztük három magyar is. Több utas a neten számol be arról, hogyan zajlanak a napjaik a külvilágtól és egymástól is elzárva.
VLOGOK
A legnagyobb kínai hírportálon sokkal magasabb számok jelentek meg szombat éjjel, mint az addigi hivatalos adatok. Majd hirtelen korrigálták.
VLOGOK
A város polgármestere a lakásokban vagy az utcán élő kisállatok elpusztítására szólította fel a lakosságot. Állatvédők igyekeznek megmenteni a kutyákat és a macskákat.
VLOGOK
A belga állampolgár nem az elkülönített részen foglalt helyet, az orvosok szerint azonban nincs ok az aggodalomra.
Népszerű
Ajánljuk