JÖVŐ
Két magyar orvos írt a most folyó, főként magánfinanszírozással zajló kutatásról. „Minél többünkről derül ki, hogy IgG pozitív, annál hamarabb fogunk gazdaságilag is magunkhoz térni” – írják.
JÖVŐ
A tünetmentes fertőzöttek száma is magas lehet, ráadásul ők is képesek fertőzni. Többek között ezért sem enyhítenek egyelőre a korlátozó intézkedéseken.
JÖVŐ
Márciusban az egyetem rektorának utasítására a klinika minden munkatársát tesztelték, így még a betegség korai szakaszában azonosítottak néhány fertőzöttet - mondta az intézet sajtóreferense.
JÖVŐ
New York-ban már annyian haltak meg a koronavírus-járvány miatt, hogy halottasházként működő hűtőkamionokat is elhelyeztek a városban.
JÖVŐ
A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 110.574-t.
JÖVŐ
Nem minden fogoly szabadulhat, például a nő elleni erőszakért vagy szándékos emberölésért elítéltek rács mögött maradnak. A többi fogoly közül is csak azokra vonatkozik a tervezet, akik büntetésük legalább felét már letöltötték.
JÖVŐ
Téves az az elmélet, hogy a koronavírus áldozatai lett az a több millió ember, akiknek megszűnt az előfizetése. Más oka van annak, hogy rengeteg előfizetőt vesztettek a kínai telefonszolgáltatók.
Népszerű
Ajánljuk