HÍREK
Amikor a kisfiú nagyon rosszul lett, a szülei bevitték a kórházba. A gyerek kétszer elájult az úton.
HÍREK
„A járvány megfékezése, a járványkórházi feladatok ellátása, a dolgozók és kiemelten a 65 év feletti betegek egészségének védelme érdekében rendelték el az orvosi felügyeletet nem igénylő betegek elbocsátását.”
HÍREK
Nepusz Tamás számításai alapján akár október is lehet, mire lecseng a fertőzés. Persze ez sok mindentől függ.
HÍREK
Egy kutatás szerint jóval nagyobb a gondozottak között a halálozás, mint ezt eddig gondolták. A szakember szerint számos ok vezethetett ide.
HÍREK
„Remélem, azt jelentik majd be április 21-én, hogy a májusi szünet után újraindul az élet!” – mondja egy arnhemi iskola igazgatója. A hollandoknál enyhébbek a korlátozások, mégis nagyon megviseli az embereket a helyzet.
HÍREK
Nehéz eldönteni, hogy a ránk zúduló adattengerben mit érdemes figyelembe venni, és mi az, ami nem biztos, hogy a valóságot tükrözi. Segítünk eligazodni.
HÍREK
Vasárnapig 282.374 embert teszteltek, közülük 84.279 lett pozitív. Az egészségügyi dolgozókat többször is vizsgálják, így 353 ezer szűrést végeztek el eddig.
HÍREK
Erre még nem volt példa a járvány terjedésének kezdete - február 25. - óta. A fertőzésen már átesett emberek számát természetesen csak becsülni lehet.
HÍREK
A legtöbb regisztrált fertőzött jelenleg az Egyesült Államokban van: 529 951. Az amerikaiak már 2,68 millió tesztet csináltak.
HÍREK
A Croydon Egyetemi Kórház az egyik legleterheltebb kórház Angliában, ahol a fertőzött betegek nagyjából egynegyede meghalt.
HÍREK
Előkerült egy régi felvétel, amelyen a volt amerikai elnök az ebola kapcsán beszélt arról, mi kell az Egyesült Államokban a sikeres járványkezeléshez.
HÍREK
Anthony Almojera 17 éve dolgozik mentőtisztként, de elmondása szerint még sosem volt ilyen nehéz a munkája, mint most, a koronavírus-járvány idején. Elmesélte pályafutása eddigi legdurvább, érzelmileg is kimerítő napját.
HÍREK
A Disney kasszasiker filmjének animátora és Olaf eredeti hangja vicces kisfilmekkel készültek a járványhelyzet idejére.
Népszerű
Ajánljuk