SPORT
Sajnálatosan elég sok hazai labdarúgó élete ért véget tragikusan, összeállításunkkal rájuk emlékezünk.
SPORT
Édesanyja egy évvel édesapja után halt meg, később a nagymamáját is elvesztette. Szerencsére viszont a testvérével ott voltak egymásnak.
SPORT
Az egri pályaudvaron két fiú felmászott egy tartálykocsi tetejére, egyiküket ott érte az áramütés.
SPORT
A váci kineziológus szerda éjszaka tűnt el. Barátai szerint rossz lelkiállapotban volt az elmúlt időszakban.
SPORT
A kórházban magához tért a klinikai halál állapotából az amerikai nő, és azonnal papírt kért, és ráírt valamit. Majd elmondta, mire emlékszik azokból a percekből.
SPORT
A lehető legjobban akart kinézni a filmes díjszezonra. Másfél hónap alatt körülbelül 20 kilót adott le.
SPORT
Az ágyban fekvő, kiszáradt, elhanyagolt asszonyra a tanyagondnok talált rá, ő hívta ki a mentőket. A nő azonban később a kórházban meghalt.
SPORT
Mások kevésbé felkavaró halálközeli élményekről számoltak be. Van olyan is, aki ennek hatására már nem is tart attól, mi vár rá a túlvilágon.
SPORT
Giorgia Green autista volt, az anyja dezodorának illata megnyugtatta. A szülei most azt szeretnék elérni, hogy a gyártók pontosabban hívják fel a figyelmet a veszélyekre a termékeik csomagolásán.
SPORT
Egy kutatás szerint megnő az agyi aktivitás közvetlenül a halál előtti és utáni másodpercekben.
SPORT
A vak francia apáca 2022 áprilisa óta számított a világ legidősebb emberének. Szerinte csak Isten a tudója annak, mi a titka a hosszú életének.
Népszerű
Ajánljuk