KULT
Az énekesnő régóta betegeskedett, 2017-ben veseátültetésen esett át, korábban pedig bélrákot diagnosztizáltak nála.
KULT
A 83 éves korában elhunyt énekesnő nem sokkal halála előtt posztolt arról, mennyire bánja, hogy nem vigyázott jobban magára.
KULT
Pjotr Kucserenko egy orosz delegáció tagjaként utazott Kubába, a hazafelé tartó úton lett rosszul. Korábban egy újságírónak négyszemközt "fasiszta inváziónak" nevezte Oroszország Ukrajna elleni támadását.
KULT
Az északír származású színész éppen Olaszországban forgatott. Halálának oka egyelőre ismeretlen.
KULT
A dobos váratlan halála lesújtotta a zenekart és a rajongókat is, azonban most megtalálták méltó utódját.
KULT
A strandra riasztott mentők már nem tudtak rajta segíteni. Személyazonosságát sikerült megállapítani: nem alsóörsi lakos volt,
KULT
Az ügyészség letöltendő börtönt kért a kecskeméti férfira, akinek részeg tombolása miatt a vele élő nagymamájának három bordája is eltört.
KULT
A gyöngyösoroszi fiú más gyerekekkel játszott a pataknál, amikor beleesett a vízbe. Egy helyi lakos találta meg több száz méterrel arrébb, mentőhelikoptert hívtak hozzá, azonban a kórházban elhunyt.
KULT
A 30 éves egészségügyi dolgozó elmondta azt is, hogy mit bánnak leginkább a halálos ágyukon a gyógyíthatatlan betegek.
KULT
Nem ez volt az első hasonló eset a Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében, tavaly egy furgon épp hogy megúszta a tragédiát.
KULT
Miriam Visintin 1991 karácsonyán esett kómába egy autóbaleset után. A férje azóta sem mozdult el mellőle.
KULT
A texasi Houstonban az anyuka, aki vacsorát készített, már csak a halott gyereket találta a kád vízben.
KULT
A zenészt nagyon megviselte Török Ádám halála. Ő maga, amíg lehet, énekelni fog, és színpadon is áll.
KULT
A cím pontos, erről a két dologról szól az HBO legújabb saját gyártású minisorozata. Egy balul elsült afférról és annak vérfagyasztó következményeiről, melyek sokkoltak egy texasi kisvárost, sőt, egész Amerikát 1980-ban.
Népszerű
Ajánljuk