KULT
Andrássy Réka átírta Unom című versét a gyerekeknek. Tán nincs is olyan család, aki nem élte volna át mindezeket. Léna verses dobozán közzétett videót pedig imádják, akik már hallották.
KULT
A szerencsétlenül járt autó mögött haladó sofőr végignézte a balesetet. Sokkolta a látvány, de azonnal megállt, hogy segítsen.
KULT
Hetek óta köhög, lázas, tüdőgyulladása van, de nem tesztelik – erről panaszkodott egy budapesti anya.
KULT
Egy SMA1-es gyermek esetében minden egyes apróság nagy szám, mert ők az SMA-betegek közül is sajnos a leggyengébbek.
KULT
A világjárvány pusztítása közben keveseknek jut eszébe az a főleg a harmadik világban élő népes réteg, ami most közvetve vált életveszélyesen sebezhetővé.
KULT
Amikor a kisfiú nagyon rosszul lett, a szülei bevitték a kórházba. A gyerek kétszer elájult az úton.
KULT
Egy kétéves gyereknél mutattak ki koronavírus-fertőzést Sátoraljaújhelyen, lezárták a gyerekosztályt
A kicsit vizsgáló orvos és a két nővér is karanténba került.
KULT
Két óra alatt ment fel a gyerekek láza 40 fokra, és utána rohamosan romlott az állapotuk. Végül kórházban kötöttek ki.
KULT
A 44 éves anya korábban kétszer is megígérte, hogy nem szül többet, azóta két gyerekkel bővült a családja.
KULT
Március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a Semmelweis gyermekklinika intenzív osztályára.
KULT
Nem vált be a kemoterápia és a sugárkezelés sem. A megoldás pedig végig a szomszéd szobában volt.
KULT
A rektorhelyettes azt mondta, értesítették minden olyan beteg szüleit, akiket az igazoltan fertőzött munkatársak kezeltek, és a hatóságok is megtették a szükséges intézkedéseket.
Népszerű
Ajánljuk