KULT
A Detroitban született művész a Detroit Cobras nevű rockzenekar énekese volt. Zenésztársa szerint sokakat inspirált hangjával és személyiségével is.
KULT
A gyerek édesanyját felmentették, a legjobb barátnőjét gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg.
KULT
Az egyik tizenéves szülei több napig azt hitték, gyerekük túlélte a balesetet, de kiderült: bátyjával együtt ő is meghalt.
KULT
Az ő nevéhez fűződik többek között az Isten véled, édes Piroskám vagy a Se veled, se nélküled című dal.
KULT
Csomor Ágnes hosszú évekig alkotott egy párt a színésszel, a szakítás után is barátok maradtak. A színésznőt lesújtotta volt szerelme halála.
KULT
A politikai elemző mélyen őszinte és elgondolkodtató posztot írt Homonnay Gergely halála kapcsán.
KULT
Az 52 éves író, aktivista váratlan, tragikus halála sokakat megrázott, mások mellett Gyurcsány Ferenc is a Facebookon emlékezik rá.
KULT
Bernát édesanyja azt mondta, élete végéig kísérteni fogja az a pillanat, amikor meglátta a földön fekvő fiát az erkélyajtó mellett.
KULT
Négy fiatal halt meg, amikor újév napján kocsijukkal vonatnak ütköztek egy vasúti átjáróban, Iván Gergő is köztük volt.
KULT
Mások mellett Pokorny Lia és Kis Judy is közösségi oldalán üzent a lakástűzben elhunyt színésznek.
KULT
Az anyanyelvhez való viszonyát, akárcsak lírai életművének ívét kivételessé teszi az, hogy tízéves koráig jóformán csak német szót hallott odahaza, aztán első költeményeit mégiscsak magyarul írta.
Népszerű
Ajánljuk