SZTÁRVILÁG
Ez lett volna az első apák napja, amit Berki Krisztián a feleségével közös gyermekével ünnepelhetett volna, így Mazsinak szomorú nap volt a vasárnap.
SZTÁRVILÁG
A kis Inez temetésén rengetegen voltak, a Blikk tudósítása szerint a rokonok, családtagok zokogva állták körbe a kis koporsót.
SZTÁRVILÁG
Az asszony három éve elveszítette a férjét, Máté testvére pedig már korábban meghalt. Ilona még nem fogta fel, hogy már kisfia sincs vele.
SZTÁRVILÁG
Az alig 4 évesen elhunyt Inezt szombaton helyezik végső nyugalomra a tiszaderzsi temetőben.
SZTÁRVILÁG
A hatvani iskolában hiába próbálták meg újraéleszteni a diákot, már nem sikerült megmenteni az életét.
SZTÁRVILÁG
Cooper Noriega kísérteties módon éppen a napokban osztott meg magáról egy videót, amiben elmondta: úgy érzi, fiatalon fog meghalni.
SZTÁRVILÁG
A nyolcgyerekes család szerény anyagi körülmények között él, az önkormányzat és a falubeliek próbálnak nekik segíteni.
SZTÁRVILÁG
Berki Krisztián özvegyének nem könnyű most, de tudja, hogy erősnek kell maradnia, már csak a kislánya miatt is.
SZTÁRVILÁG
A volt orvos és politikus múlt pénteken szívrohamot kapott, csütörtökre virradó éjjel álmában hunyt el.
SZTÁRVILÁG
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze 81 éves volt.
Népszerű
Ajánljuk