HÍREK
A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei arról is megállapodtak, hogy az október 11-i időközi választáson egy jobbikos jelölt mögé állnak be.
HÍREK
Az Alapjogokért Központ szerint nem jó, hogy a médiában a baloldali és liberális értékek és vélemények vannak túlsúlyban.
HÍREK
A Fidesz országgyűlési képviselője pénteken reggel hunyt el, amikor egy autós a kocsijával megfordulva, manőverezés közben elütötte.
HÍREK
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, már nem sokat tudnak várni arra, hogy a fővárosi vezetés körbeszerzéseket írjon ki és elkezdődhessen a híd felújítása.
HÍREK
'A budapesti Fidesz szerint belefér, ha emberek ezreinek meggyilkolását, emberek millióinak szenvedését szimbolizáló fotót használják a politikai ellenfeleket lejáratni akaró kommunikációban' – reagált a főpolgármester.
HÍREK
Az elemző szerint nincs szüksége a kormányoldalnak előrehozott választásra, annyival jobb helyzetben vannak.
HÍREK
A közleményből sajnálatos módon kimaradt, hogy a kormány több olyan intézkedést hozott, amely az önkormányzatok költségvetésének csökkentésével jár.
HÍREK
A nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerint alkalmazkodni kell a klímaváltozáshoz, és a lehető leghamarabb meg kellene szabadulni az eldobható műanyagoktól.
HÍREK
A gyanú szerint befolyásával visszaélt, jogellenesen befolyásolta a pályázatok elbírálásának eredményeit.
HÍREK
A házelnök szerint a Fidesz sosem került olyan kiszolgáltatott helyzetbe, hogy a függetlenségüket áruba bocsássák.
HÍREK
Radoslaw Sikorski, volt külügyminiszter ezt írta: „Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a második világháborúban? Tényleg fel kellene tennünk a kérdést, hogy a Fidesz vezetői vagy az önök nagyapái melyik oldalon harcoltak?”
HÍREK
A miniszterelnök levelet írt az Európai Néppárt főtitkárának, amelyben közölte, hogy most minden idejét kizárólag arra fordítja, hogy magyar emberek életét igyekszik megmenteni.
HÍREK
Közös nyilatkozatban figyelmeztetnek, hogy vészhelyzetre hivatkozva sem lehet fellépni a jogállamiság és a szabad sajtó ellen.
Népszerű
Ajánljuk