HÍREK
A családokért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt a munkájáról, elért eredményekről és a Fideszről is.
HÍREK
Október óta 4 százalékot esett a kormánypártok támogatottsága, többek között az egymást érő botrányok miatt.
HÍREK
Gyurcsány Ferenc rehabilitációja nélkül azonban nincs esélye a kormányváltásnak Magyarországon a politológus szerint.
HÍREK
Így a tagok egyelőre az enyhébb szankciókat fogadták el, de keményebb kiegészítesek is várhatóak.
HÍREK
A publicista nemrég elmesélte, hogy egy egykori barátja régen azt mondta neki, „azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésre állnak”.
HÍREK
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt most először érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt a felmérés szerint.
HÍREK
Deutsch kizárását azután kezdeményezték, hogy a Gestapo és az ÁVO gondolatrendszeréhez hasonlította Manfred Weber néppárti frakcióvezető egy kijelentését.
HÍREK
Levelében azt írta, nem állt szándékában egyetlen képviselőt, a pártcsalád egyetlen tagját sem megsérteni.
HÍREK
2020 novemberében a közös ellenzéki listára a lakosság 34 százaléka, a Fidesz-KDNP-re 29 százaléka szavazna a Publicus szerint.
HÍREK
24.hu: nyomozást indítottak a Fidesz parlamenti képviselőjének birtokán elköltött uniós pénzek miatt
A lap információi szerint Kovács Sándor családi birtokán 60 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatásból létesültek turisztikai beruházások.
HÍREK
A lap szerint, ha valaki engedélyt ad a további kapcsolattartásra, a választási rendszert működtető cég kezelheti az adatait.
Népszerű
Ajánljuk