SZTÁRVILÁG
Az énekesnő örült a választás eredményének, szerinte jól jártunk és ezt mindenkinek be kellene látnia.
SZTÁRVILÁG
Az ellenzéki összefogás közösségi oldalán 247 millió forintot költöttek el az utolsó héten.
SZTÁRVILÁG
Szerinte alapvető probléma volt, hogy a miniszterelnök-jelölt legtöbbször nem az emberekhez, hanem a többi politikushoz beszélt, és hogy az ellenzék nem ismerte fel a háború jelentőségét a kampányban.
SZTÁRVILÁG
Bár az elnökhelyettes senkivel nem tud az országgyűlésben politikai szövetséget elképzelni, lesz olyan kérdés, amiben tudják majd támogatni a kormányt.
SZTÁRVILÁG
A youtuber megsemmisült az újabb Fidesz-kétharmad után. Azt mondja, bár nagyon szereti Magyarországot, fontos számára a hazája, párjával most mégis elkezdik tervezni a külföldi életüket.
SZTÁRVILÁG
Putyin mellett többek közt a kínai miniszterelnök, az izraeli kormányfő és a vasárnap újraválasztott szerb elnök is kifejezte gratulációját.
SZTÁRVILÁG
A választási megfigyelőmisszió vezetője reméli, a magyar kormány megragadja a lehetőséget, hogy a demokratikus folyamatok javításán munkálkodjon.
SZTÁRVILÁG
A csaknem 51 százalékkal mandátumot szerző Erdős Norbert szerint a választók elkülönítették Simonka büntetőügyét az ország jövőjének sorsától.
SZTÁRVILÁG
A Fidesz támogatottságát viszont kissé alulbecsülték, ami meglepő, mert ez nem igazán jellemző az eddigi felmérésekben.
SZTÁRVILÁG
A 16 év után búcsúzó Pesti Imre a listás helyezése (54.) alapján azonban jó eséllyel bejuthatott volna, ha nem szerepel ilyen jól egyéniben a Fidesz. Nem fért be a Fidelitas volt elnöke sem.
SZTÁRVILÁG
Az öt legszegényebb településen összesen hárman szavaztak az ellenzéki pártokra, közülük egy a Mi Hazánkra.
SZTÁRVILÁG
A Fidesz viszont százezerrel növelni tudta a táborát, így összesen 1 milliós a különbség 2018-hoz képest.
SZTÁRVILÁG
A Fidesz és az ellenzék eredményváróján kérdeztük az embereket, kora estétől az újabb kétharmad biztossá válásáig.
SZTÁRVILÁG
Azt szeretnék, ha az unokáik büszkék lennének arra, amit letesznek az asztalra – fogalmazott a miniszterelnök.
Népszerű
Ajánljuk