KÉK HÍREK
Szerintük a KDNP Nógrád megyei elnöke és a Fidesz szécsényi szervezetének elnöke az építkezés helyett a rombolás pártjára álltak.
KÉK HÍREK
Koczka Tibor csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy megalázónak tartja, amit a Fidesz művelt vele az elmúlt hetekben.
KÉK HÍREK
Szabados Ákos eddig az ellenzéki pártok közös jelöltje volt, de most már biztos, hogy nem őt fogják támogatni.
KÉK HÍREK
A teljes szocialista EP-frakció is megvétózza a fideszes politikusok bizottsági alelnöki kinevezését
Korábban már a Momentum frakciója is így döntött.
KÉK HÍREK
Boldog István már korábban is azt mondta, hogy mindent el kell követni azért, hogy ne lehessen nyilvánosan megtartani a felvonulást.
KÉK HÍREK
A határozat szerint a Fidesz számára aránytalanul több megjelenési lehetőséget biztosítottak.
KÉK HÍREK
Az önkormányzat elismerte az óvodai aláírásgyűjtés tényét, de tagadták, hogy a fideszes alpolgármester ennek érdekében nyomást gyakorolt volna az óvónőkre.
KÉK HÍREK
Az ATV-ben nyilatkozott, nem túl szerencsés módon – aztán bocsánatot kért, de így is botrány lett belőle.
KÉK HÍREK
'Azokban az időkben se sárkányok, se jeges martalócok nem voltak!' - kicsit komolyan vette a fantasyt. Vagy vérbeli troll? Döntsétek el.
KÉK HÍREK
A Nemzet és Szabadság Európája frakcióban a harmadik legerősebb párt lenne az olasz Liga és a francia Nemzeti Gyűlés után.
KÉK HÍREK
Az EPP alapokmányának értelmében legalább öt különböző országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását.
Népszerű
Ajánljuk