SPORT

Fegyelmi eljárás indult az albán sasos gólöröm miatt, a FIFA megbüntetheti a két svájcit

Granit Xhaka és Xherdan Shaqiri kétfejű albán sast formált a kezével, ezért akár meccstől való eltiltást is kaphatnak a szövetségtől.


Pénteken este mérkőzött meg egymással a svájci és a szerb labdarúgó-válogatott, a meccsen végül 2-1-re nyertek a svájciak. A két gólt Granit Xhaka és Xherdan Shaqiri lőtte a szerbeknek, gólörömük miatt azonban eljárást indított ellenük a FIFA.

A focisták ugyanis kezükkel albán kétfejű sast formáltak, ami a nemzetközi szövetség fogalmai szerint provokációnak számít.

Szombati közleményükben megírták, hogy fegyelmi eljárást indítanak ellenük, aminek akár meccstől való eltiltás is lehet a vége, írja a Guardian.

A helyzet megértéséhez nem árt tudni, hogy mindkét játékos rendelkezik koszovói-albán gyökerekkel. Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét, ám Szerbia ezt azóta sem ismerte el. Shaqiri Giljanban született, ahonnan családjával Svájcba emigráltak. Xhaka ugyan Bázelben született, de szülei koszovói albánok, apja ráadásul politikai fogoly is volt.

A felelősségre vont Shaqiri tagadja, hogy politikai szándékú provokáció lett volna a célja, mint mondta, "elragadták az érzelmek". Xhaka azt mondta, nem az ellenfelének, hanem a népének üzent a gesztussal, akik támogatják és szeretik őt.

A svájci csapat bosnyák származású szövetségi kapitánya, Vladimir Petkovic szerint szét kell választani a politikát a focitól, és arra kellene koncentrálni, hogy a játék összehozza az embereket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Iman Helif sminket, rúzst és rózsaszín fülbevalót viselve megmutatta nőies oldalát
Helif szerint nem a ruha teszi az embert, hiszen a ringben nincs szüksége az embernek kiegészítőkre: csupán stratégiára, ütőképességre és erőre. Ebben rejlik karakterének lényege.


Iman Helif nemi hovatartozásával kapcsolatos vita az olimpiai játékok egyik legmegosztóbb témájává vált, különösen a vasárnapi zárás előtt.

Helif a minap egy beautycég Instagram-videójában tűnt fel sminkben, rúzzsal és rózsaszín fülbevalókkal a fülében. Ahogy a videó leírásában olvasható:

„A külseje megváltoztatásával Iman nem arra törekedett, hogy beleilleszkedjen azokba a formákba, amelyekbe a világ be akar zárni minket. Az ő üzenete sokkal mélyebb: a ruha nem tesz szerzetessé, és a külső nem fedi fel az ember lényegét. Lehetsz nőies és elegáns, ha akarsz, de a ringben nincs szükséged díszítésekre vagy magas sarkú cipőkre. Csak stratégiára, erőre és ütőképességre van szüksége, ebben rejlik a karaktere lényege.”

A napokban a párizsi ügyészség nyomozást indított a 2024-es párizsi olimpiai játékok egyik olimpiai bajnoka, Iman Helif elleni internetes zaklatás ügyében. Helif, aki a negyeddöntőben legyőzte a magyar Hámori Lucát is, célpontja lett a támadásoknak. Az ismeretlen tettesek ellen tett feljelentésben két közismert milliárdos, Elon Musk, az X (korábban Twitter) tulajdonosa, és J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvsorozat írója is meg lett említve, akik nyilvános platformjaikon éles kritikákat fogalmaztak meg Heliffel szemben.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a friss olimpiai aranyérmes Márton Viviana nagypapája
A tekvandóbajnokot hétfőn még a reptéren várta boldogan nagyapja. Alig egy nappal később már a halálhíre terjedt a bokszvilágban.


Kedd este gyorsan elterjedt a hír a magyar bokszvilágban:

tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss Zoltán, akit mindenki csak Totóként ismert.

A Toto Box Promotion profi istálló tulajdonosa, a párizsi olimpián aranyérmet nyert 18 éves tekvandós,

Márton Viviana nagypapája, alig egy nappal unokája diadalmas hazatérése után hunyt el.

Hétfő délután még Totó is várta az aranygéppel Párizsból hazatérő hősöket, köztük az olimpiai bajnok unokáját, Márton Vivianát. A repülőtéren és a Puskás Aréna szoborparkjában is ott volt, ahol boldogan ünnepelték a hazatérő bajnokokat.

A jelenlévők szerint a 71 éves nagypapa boldogabb már nem is lehetett volna, szinte sugárzott az örömtől, és feszítette keblét a büszkeség.

Senki sem sejtette, hogy mindeközben Totó elkeseredett, megnyerhetetlen küzdelmet folytatott démonaival. Alig egy nappal azután, hogy együtt ünnepelhetett unokájával, a közösségi médiában már halálhírét kellett olvasnunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Ismét kórházba került Ónódi Henrietta – tavasszal már átesett egy infarktuson
Továbbra is sok pénzre lenne szüksége az olimpiai bajnok sportolónak, hogy megfelelő ellátást kapjon az Egyesült Államokban.


Ahogy arról korábban mi is írtunk, tavasszal infarktust kapott Ónódi Henrietta, rövid időre leállt a szíve, újra is kellett éleszteni.

Az olimpiai bajnok magyar tornásznő jelenleg az Egyesült Államokban él, családja gyűjtést szervezett a gyógyulása érdekében.

Ónodi állapota azóta is aggasztó, és most újra kórházba került a fellépő komplikációk miatt

– erről a testvére, Barbara adott tájékoztatást.

Az infarktus utáni rehabilitációja egyelőre nagyon bizonytalan, ráadásul az amerikai egészségügyi rendszerben ez jelentős pénzt is felemészt. A kezelés napi kétezer dollárba, azaz heti öt millió forintba kerül, így a család kénytelen volt segítséget kérni: a gofundme.com oldalon indítottak gyűjtést, ahol félmillió dollár, vagyis 180 millió forint a célösszeg. Eddig azonban csak 35 172 dollár jött össze, ami még messze van a szükségestől.

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy Ónódi egyedül maradt a válása után, és csak a legidősebb gyermeke nagykorú, így az amerikai szabályozás szerint csak ő dönthet az édesanyja kezeléséről. A családra hatalmas teherként nehezedik Henrietta betegsége, ezért minden segítséget igyekeznek megszerezni. Barbara, Henrietta testvére, így zárta a posztját a gyűjtés oldalán:

„Mindenkit arra kérek, imádkozzon Henriettáért!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Elkezdték elbontani a Hungaroring épületeit, rá sem lehet ismerni a versenypályára
Felújítják a pályát, ezért elbontják a főépületeket és a célegyenes lelátóit is.


Nagyszabású felújítási munkálatok kezdődtek a Hungaroringen, hogy korszerűsítsék a magyar Forma 1-es pályát.

A munka már az idei Magyar Nagydíj előtt elkezdődött, de a futam után igencsak felgyorsultak az események. Ugyanis

elkezdték elbontani a főépületeket és a célegyenes lelátóit is.

Köztük az igazán tehetősek számára fenntartott Super Gold lelátókat is.

A Hungaroring a Facebook-oldalán szerdán több fotót is megosztott, ami jól látszik, milyen jelentős átalakításon esik át a pálya:

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk