PROGRAMOK
A Jaffa Trió műsorával zárul ma eset a IV. Szegedi Toros Pálinkafesztivál, ahol a magyaros ízeké a főszerep. Csütörtök óta hagyományos disznótoros ételeket és pálinkakülönlegességek kínálnak a Széchenyi téren, sőt a szakmai képviselői tematikus versenyek keretében mérték össze tudásukat. Tartsatok velünk egy ízelítő körre!
PROGRAMOK
Valódi bár hangulat alakult ki a Corinthia Hotelben. A vasárnap estig tartó KávéBár Bazáron a kávékülönlegességek mellett, nemes italokat, finom desszerteket kóstolhattok. A kiállítóktól és az előadóktól pedig elméleti tudást szerezhettek, valamint a legjobb hazai baristáknak is szurkolhattok.
PROGRAMOK
Új helyszínen, több kiállítóval nyitotta meg kapuit az idei Borjour Magnum. Az 500 tétel még a boros vén rókáknak is kihívást jelentett, nem beszélve a kezdőkről. A nagy nevek mellett természetesen kisebb borászatok is bemutatkoztak. A könnyed habzóborok legalább annyira hódítottak mint a komoly nedűk. Tarts velünk egy kis kóstolóra!
PROGRAMOK
Több száz vendéglátóhelyen próbálhattok ki olyan gasztronómiai különlegességeket, amiket otthon nem csinálnátok, vagy aminek máskor a pénztárcátok szabna határt. Mielőtt azonban bárhova elindultok, feltétlenül érdeklődjetek a szabad helyekről!
PROGRAMOK
A szentendrei HÉV-végállomás közelében nem csak aktuálisan használt járműveket látni. Ott a Városi Tömegközlekedési Múzeum, amelyben régi közlekedési eszközöket nézhettek meg, stílszerűen egy BKV-jegy áráért.
PROGRAMOK
Európa első 3. típusú interaktív élményszínháza nyílik Area 51 Project néven október 26-án Budapesten. Az egyedülálló produkció az ufó kérdés misztikumába vonja be a látogatókat, akik egy sajátos és teljesen újszerű színházi show után talán el is bizonytalanodnak az „igazságot” illetően.
PROGRAMOK
Ingyenes tárlatvezetésekkel, előadásokkal, táncbemutatókkal és zenei programokkal ünnepelte fennállásának egyéves évfordulóját a budapesti Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum. A kiállított anyag biztosítási összértéke 40 milliárd forint.
PROGRAMOK
Szeptember 14. és 16. közt a Vajdahunyad várában rendezik meg az ország első Szürkemarha Vigadalmát. Az ingyenes rendezvény célja bemutatni és mind szélesebb körrel megismertetni az Európai Unióban elsőként elismert hungarikumot, a „Magyar Szürkemarha húst”, a belőle készült ételeket, és a hozzá kapcsolódó hagyományokat, mesterségeket.
PROGRAMOK
Különleges koncertet ad Péterfy Bori és a Love Band szeptember 15-én a Zöld Pardonban. A buli közben a "Bűvös vadászok" társkereső játék formájában kutathatják fel a szingli lányokat a tömegben, és a végén talán belehajolhatnak a hajukba is.
PROGRAMOK
A Magyar Dal Fővárosa idén Szombathely, ami automatikusan együtt jár az esemény megálmodója, Presser Gábor szereplésével, aki ezúttal a nagyon népszerű Csík Zenekarral lép színpadra, de persze rajtuk kívül is bőven lesz mit hallgatni Szombathelyen: például az Anima Sound Systemet, a Lordot vagy az Ocho Machót.
PROGRAMOK
Egy év kihagyás után újra megnyílt az ARC plakátkiállítás az Ötvenhatosok terén. A vicces, kreatív, néhol provokáló plakátokat szeptember 23-áig tudjátok megnézni, sőt szavazhattok is a kedvencetekre.
PROGRAMOK
A Magyar Dal Napja alkalmából szombaton ismét útjára indult a Dallamos Villamos, amire fotósunk is felpréselte magát, így nektek is meg tudjuk mutatni, hogy milyen volt.
PROGRAMOK
Nemsokára ismét megrendezik a Budai Borfesztivált. Szeptember 12–16. között a fiatal borászok lesznek a középpontban, a díszvendég Horvátország, vasárnap a Magyar Jazz Napját ünneplik. A programban Csík zenekar, Besh O droM, Ghymes és a Kerekes Band.
PROGRAMOK
A Budai Várat ellepték a sörmesterek és a sörkedvelők, a sör magyar ünnepén minden az aranyló malátáról szól. Azon túl, hogy több mint kétszázféle sört kóstolhattok, megtanulhatjátok a helyes sörcsapolást, megismerhetitek, hogyan készül a sör, közben finomabbnál-finomabb ételeket ehettek, és szórakoztató programokon vehettek részt.
PROGRAMOK
Pénteken először rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját. Este héttől éjfélig különleges éjszakai programokkal vár benneteket nyolc állatkert az ÉjszakáZoo – Állatkertek Éjszakája alkalmából.
PROGRAMOK
Idén már öt napon keresztül sörözhettek a Budai Várban. Augusztus 29-től vár benneteket a sör magyarországi ünnepe, a Budavári Sörfesztivál. A fesztivál területe nagyobb lesz, a tavalyinál is több sörkülönlegességet kínálnak. Szórakoztató és zenei programokból sem lesz hiány, többek között fellép a svéd Rednex is.
PROGRAMOK
Véget ért Magyarország legrégebbi ifjúsági fesztiválja, az Újszegedi Partfürdőn rendezett SZIN. A fesztiválon a rengeteg magyar fellépő mellett olyan nevekkel találkozhattunk, mint a Yellowcard, a Kosheen, a Parov Stelar Band vagy Lou Bega.
Népszerű
Ajánljuk