KÖZÖSSÉG
'Nem vagyok ápoló, nem tudom biztonságos-e ez így, nem tudom, el tudok-e látni egy embert, de megpróbálom, ha kell, mert nem halhatnak meg emberek amiatt, hogy ki kell üríteni kórházakat' - írta Facebookján a zenész.
KÖZÖSSÉG
Száz kört tesz meg kertjében egy járókeret segítségével a brit férfi, így gyűjt pénzt a nemzeti egészségügyi szolgálatnak (NHS).
KÖZÖSSÉG
Egy budapesti vállalkozó ezért tért vissza szülővárosába. Előbb egy Lamborghinivel, majd egy Bentleyvel szállította az adományt.
KÖZÖSSÉG
A két egyenruhás dicséretet és jutalmat kapott példamutató, emberséges helytállásáért. Az apa ellen kábítószer birtoklása és kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás indult.
KÖZÖSSÉG
Töröljük le az arcunkról a szomorúságot és a félelmet, hiszen itt vagyunk egymásnak - üzenik, és azt is, hogy mindent köszönnek azoknak, aki mindannyiunkért dolgoznak ezekben a nehéz időkben.
KÖZÖSSÉG
Már megint hatalmasat alakítanak az Országos Mentőszolgálat munkatársai - az új videójukhoz átírtak egy híres számot és elénekelték.
KÖZÖSSÉG
Otthon nem tudja ápolni a 70 éves, cukorbeteg édesanyja, kórházi helyet pedig nem kap a beteg férfi. Ez áll a Baranyi Krisztinának eljuttatott levélben.
KÖZÖSSÉG
A 87 éves műsorvezető február eleje óta otthon van, így védi magát. De szívesen tenne valamit a rászorulókért. Azt is elmesélte a videóban, hogy hogyan telnek a napjai mostanában.
KÖZÖSSÉG
Meghatóan köszönnek el az amerikai kórházi dolgozók azoktól a páciensektől, akik már legyűrték a betegséget és végre hazamehetnek.
KÖZÖSSÉG
A régió kijelölt járványügyi kórházának három, teljesen felszerelt ágyat szeretnének a gyűjtésből adományozni a licitcsoport tagjai.
KÖZÖSSÉG
A végzős gimnazisták több mint egy hónappal a népszerű Legyél te is műalkotás-játék előtt megmutatták, hogyan érdemes belevágni a mókába.
KÖZÖSSÉG
Albert Chambers júliusban lesz 100 éves. Három hét alatt legyőzte a vírust, a kórházi személyzet díszsorfalat állt neki.
KÖZÖSSÉG
Az amerikai bártulajdonos rájött: a kedves szokásnak tartott 'pénztapéta' óriási segítség a koronavírus miatt munkanélkülivé vált pincéreinek.
KÖZÖSSÉG
Szekszárdon 30 számítógépet adományoztak rászoruló diákoknak, Kecskeméten 10 forintos bérletet kínálnak az egészségügyben dolgozóknak, több városban pedig ingyen maszkokat adnak a helyi intézményeknek és a lakosoknak.
Népszerű
Ajánljuk