KÖZÖSSÉG
A 42 éves amerikai férfi az idei tanévben kezdte tanári pályafutását, és nem akarta feladni a munkáját a betegsége miatt.
KÖZÖSSÉG
Matyasovszky Dalmára hosszú kezelés vár, a Magyar Úszó Szövetség véradásra kéri a 0Rh+ vércsoportú embereket.
KÖZÖSSÉG
A kamasz kutyasétáltatás közben vette észre, hogy a kisfiú veszélyben van. Ha néhány másodperccel később ér oda, akkor a kisgyerek eltűnt volna a vízben.
KÖZÖSSÉG
Az angol kislány épp átesett a kemoterápián, szülei nem akartak kockáztatni, hogy a dolgozó apa esetleg megfertőzheti. Megható pillanat volt, amikor újra találkozhattak.
KÖZÖSSÉG
A brit kamasz a rák egyik ritka típusában szenved, korábban azt mondták neki az orvosai, hogy csak három hónapja van hátra.
KÖZÖSSÉG
700 millió forintra lenne szüksége a családnak ahhoz, hogy ő is megkaphassa a Zolgensma génterápiát.
KÖZÖSSÉG
Goreczki Szabolcs, az Auróra zenekar basszusgitárosa egyfajta pótnagypapaként is tekintett rá, mindent megtett, hogy támogassa. Mikor külső segítséget próbált kérni, falakba ütközött - mondta el.
KÖZÖSSÉG
Az egészségügyi intézmény a támogatást lélegeztetőgépek, EKG készülékek, vérnyomásmérők, valamint orvosi védőfelszerelések és fertőtlenítőszerek beszerzésére fordítja.
KÖZÖSSÉG
A karanténvideóban szereplő mentőautó ráadásul különleges, már csak kevés hasonlóval lehet találkozni.
Népszerű
Ajánljuk