KÖZÖSSÉG
Cikkünkben az utóbbi 2-3 évben a legaktívabb faültetési szervezeteit és azok sikereit mutatjuk be. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a koronavírus-világjárvány miatt a faültetési akciók kikerültek a reflektorfényből.
KÖZÖSSÉG
A kávézóban fogyatékossággal élők dolgoznak, és ők is, meg a vendégeik is nagyon ragaszkodtak Brúnóhoz. Arra kérik az elkövetőt, hogy hétfőn vigye vissza nekik a jelképükké, kedvencükké vált nagymackót.
KÖZÖSSÉG
Ugyanannak a gyerekének a kezét és a lábát ragadta meg, mivel nem látott a füsttől. Másik fia csodával határos módon felépült az égési sérülésekből.
KÖZÖSSÉG
A színház összesen 100 fát ültet el a 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködve. Az első három fa a Cseppkő Óvodába került.
KÖZÖSSÉG
Az SMA-s kisfiú anyukája megható sorokban írja le, miért is olyan különleges, álomszerű számára a reggeli kelés, indulás az oviba.
KÖZÖSSÉG
Az afrikai gyerekek élete gyökeres fordulatot vett, miután a nő befogadta őket a menedékházába. Most ott élnek együtt, mint egy nagy család.
KÖZÖSSÉG
A 62 éves Ördögh Miklós, alias Mixi rajthoz szeretne még állni és rekordot döntene. Már csak öt szezonban kell indulnia ahhoz, hogy meglegyen az 50 éves versenyzői múltja, ami akár világrekord is lehet.
KÖZÖSSÉG
Hospice házba akarták vinni a leukémiás fiút, de mondta, hogy az kizárt. Pécsi albérletében most nem egyszerű az élet egyedül, optimizmusa azonban töretlen.
KÖZÖSSÉG
A szolgálat dolgozói nemcsak az életmentésben, hanem a lelki segítségnyújtásban is jeleskedtek.
Népszerű
Ajánljuk