KÖZÖSSÉG
A szervezők abban bíznak, hogy sokan találnak meg egy-egy játékot, és a rá tűzött üzenet meggyőzi őket is arról, hogy támogassák a beteg kisfiú gyógyítását.
KÖZÖSSÉG
A MasterCard kortárs kultúrát támogató és érzékenyítő, 20/20 elnevezésű kampánya kapcsán beszélgettünk Grecsó Krisztián íróval a programhoz írt A szegénység fonalai című novellájáról és az abban szereplő társadalmi problémáról.
KÖZÖSSÉG
A kis spánielt fáradhatatlansága miatt még befogadó családja is visszavitte a menhelyre, ma viszont már a brit rendőrség büszkesége.
KÖZÖSSÉG
A MedSpot Alapítvány az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara, valamint a Nemzetközi Bálint Csoport közösen programjának célja az egészségügyi dolgozókat ért stressz, mentális terhelések csökkentése terápiás jelleggel. Kampányukat most te is támogathatod!
KÖZÖSSÉG
Elvesztette egyik lábát Index, a Csodakutya Alapítvány tagja. Adott nyugalmat, fegyelmet, figyelmet, mosolyt és sok egyebet beteg gyerekeknek. A jövője bizonytalan.
KÖZÖSSÉG
Az egyedülálló anya első karácsonyát töltötte volna oklahomai otthonában a gyerekeivel, most egy hotelben vagy albérletben kell ünnepelniük.
KÖZÖSSÉG
A kormányszóvivő a hagyományostól eltérő, mentőautó formájú mézeskalácsokkal lepte meg a Mentőpalotában szolgáló életmentőket.
KÖZÖSSÉG
Két családot is szeretne támogatni ezzel a pénzösszeggel, ami követői önzetlen segítségének köszönhetően gyűlt össze.
KÖZÖSSÉG
A Magyar Természetvédők Szövetsége Életigenlő – Bólints rá! kampányához számos ismert ember csatlakozott. Ezen a héten Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Kovács András Péter humorista hívja fel a figyelmet a fenntartható életmódra.
KÖZÖSSÉG
Ráadásul több mint 500 rászoruló gyermek karácsonyi ajándékkívánságát is teljesítik. Már hetekkel karácsony előtt begyűjtötték, mit szeretnének a kicsik, és minden kívánságnak örökbefogadót is kerestek.
KÖZÖSSÉG
A szomszéd házban élő édesanya értesítette a településen lakó, Szolnokon hivatásos tűzoltóként szolgáló fiait, akik éppen szabadnapjukat töltötték otthon és azonnal a helyszínre siettek.
KÖZÖSSÉG
Rhiannont a barátai arra buzdították, hogy tegye zsebre a pénzt, de ő inkább a lelkiismeretére hallgatott.
KÖZÖSSÉG
Az Anyák az Anyákért Alapítványon keresztül kérnek támogatást az újszülöttnek és édesapjának.
KÖZÖSSÉG
A budapesti Szent István Gimnázium 12. d osztályos diákjai döntöttek így. L. Ritók Nóráék egy másik iskolától 200 darab textil maszkot kaptak.
Népszerű
Ajánljuk