FELFEDEZŐ
Eleinte minden remekül ment, de egyre gyülekeztek az aggasztó jelek a francia férfi körül.
FELFEDEZŐ
A 45 éves Bryan Johnson keményen dolgozik azon, hogy megtalálja az örök fiatalság titkát, vagy legalábbis próbál szerezni magának néhány plusz évet.
FELFEDEZŐ
A whatsuptre néven videózó férfi azt állítja, hogy az egész előre megrendezett volt, és a látszólag megalázott férfi mindenről előre tudott.
FELFEDEZŐ
A fiókák jellegzetes, mással össze nem téveszthető hangjára kell figyelni, amit egészen júniusig lehet keresni.
FELFEDEZŐ
A vadállat még a Happy Meal menüt is megkóstolta, melynek doboza az orrára szorult. Végül ezzel együtt távozott a filmszínházból.
FELFEDEZŐ
Nem elég a furcsa étkezési szokás, de ráadásul mindezt egy szál trikóban, rövidnadrágban és cipő nélkül tette.
FELFEDEZŐ
A nő perel, teljesen elkeseredett. Párjával már a gyereket tervezték, de egy karral nem tud sem táncolni, sem a szépségszalonban dolgozni, így nincs miből megélnie.
FELFEDEZŐ
Kellemetlen meglepetés ért egy szülinapozó baráti társaságot szupergyanakvó barátjuknak köszönhetően.
FELFEDEZŐ
Állítólag ez a legbiztonságosabb módszer a szemszín megváltoztatására. A műtét ugyanakkor illegálisnak számít az Egyesült Államokban.
FELFEDEZŐ
Szinte meztelenül, az ágyból jelentkezett be az online tárgyalásra egy bírónő – fel is függesztették
Vivian Polaniától egyébként nem áll távol szexibb tartalmak posztolása sem.
FELFEDEZŐ
A 72 éves Christopher egész életében erre az álomutazásra vágyott, de végül rémálommá vált a nyaralás.
FELFEDEZŐ
A műalkotásaik egy részét is aukcióra kellett vinniük, csak így tudtak beköltözni az új otthonukba.
FELFEDEZŐ
Szörnyű halála volt Indiában annak az idős férfinak, aki úgy vesztette életét, hogy egy vonat által elcsapott tehén pont eltalálta.
Népszerű
Ajánljuk