Szenzáció a föld alatt!
A szombati Múzeumok Éjszakáját követő pénteken nyitja meg kapuit a Különleges Műveleti Erők című kiállítás a Sziklakórház Múzeumban. Az érdeklődők ennek okán már 16-án kapnak egy kis ízelítőt a titkok övezte katonák világából. Az izgalmas szabadtéri és földalatti műsorokon kívül megtekinthetitek a kiállítást premier előtt!
Az eredeti fegyverek, egyenruhák és viaszfigurák megelevenítik a történelmet. Láthatjátok az egyik leghíresebb akciót, mely ráadásul magyar vonatkozású. Otto Skorzeny 1944. oktber 15-én Horthy Miklós fiának elrablásával bebizonyította, hogy egy mesterien megtervezett és végrehajtott művelet hogyan befolyásolhatja a történelem alakulását.
Megtekinthetitek továbbá a Specnaz talán legismertebb bevetését, mely során Hafizullah Amint, Afganisztán korábbi elnökét 1979-ben megölték. A szibériai farkasok sajátos harcmodoruknak köszönhetően néhány óra alatt megtisztították a királyi palotát.
Afrikai, izraeli, afgán jelenetek után az utóbbi évek talán legnagyobb figyelmet kapó akciója is megelevenedik. Testközelből láthatjátok, ahogy Oszama bin Ladent a pakisztáni búvóhelyén likvidálja az amerikai Seal Team.
A Múzeumok Éjszakáján személyesen is megismerkedhettek a magyar különleges egység tagjaival, ugyanis a Bercsényi KMZ szabadtéri bemutatókat tart majd a helyszínen. Megnézhetitek a fegyvereiket, eszközeiket, megtudhatjátok hol és hogyan dolgoznak – és azt is, hogy hogyan válhat valaki egy ilyen egység tagjává. Ízelítőt kaphatnak abból a sokoldalúságból, precizitásból, kreativitásból, aminek ezek a tökéletesen kiképzett katonák birtokában vannak.
A különleges éjszaka a Sziklakórházban már délelőtt 10 órakor kezdődik és éjfélig tart. A szervezők gondoltak a gyermekekre is, így a Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei egész nap kreatív játékokkal, arcfestéssel, egészségügyi bemutatókkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
A látványos szabadtéri elsősegély előadásokon bemutatják, hogy mi a teendő vészhelyzet esetén, hogyan kell a sebesülteket ellátni. Sőt, a Vöröskereszt véradást is szervez a helyszínen, a Sziklakórház pedig minden véradót megajándékoz.
A szabadtéri programok mellett egy felejthetetlen időutazáson vehettek részt a 2002-ig szigorúan titkos létesítményben, megismerkedhettek a II. világháború és az 1956-os forradalom alatt működő kórház történetével, részesei lehetnek a hidegháborús időszak paranoiás készültségének.
Nem titok, hogy ezen a Múzeumok Éjszakáján minden évben hosszú sorok kígyóznak a Sziklakórház előtt, így aki ekkor akarja megtekinteni a kiállítást, annak érdemes kihasználnia a szervezők által meghirdetett akciókat. Ha a Sziklakórházban váltja meg a karszalagját, június 16-án már reggel 10 órától is bemehet a múzeumba, vagy akár június 17-én (vasárnap) is felhasználhatja azt!
Aki a Múzeumok Éjszakáján lemarad a programról – vagy inkább nyugodtabb körülmények között tekintené meg az új kiállítást –, annak sem kell sokat várnia. A „Különleges műveleti egységek” tárlat június 22-én nyitja meg kapuit, és a múzeum nyitva tartási idejében, a hét bármely napján megtekinthető lesz.
Programok:
10:00 – 18:00 MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA AKCIÓ
70 perces, 15 percenként indított exkluzív időutazás a Sziklakórház földalatti termeiben, kizárólag a Sziklakórházban elővételben vagy a helyszínen váltott karszalagok használatával. A program során a résztvevők premier előtti részleteket tekinthetnek meg a Különleges Műveleti Erők kiállításból!
18:00 – 24:00 MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM
45 perces, 5-10 percenként indított időutazás a Sziklakórházban, bárhol megváltott karszalaggal.
12:00 – 19:00 VÉRADÁS A MAGYAR VÖRÖSKERESZT SZERVEZÉSÉBEN
Minden Véradó ajándék könyvet kap, és amennyiben rendelkezik a Sziklakórházban váltott karszalaggal, 18:00-ig sorban állás nélkül tekintheti meg a Sziklakórházat (véradó+1 fő szintén Sziklakórházban váltott karszalaggal)!
10:00–20:00 MH 34. BERCSÉNYI LÁSZLÓ KÜLÖNLEGES MŰVELETI ZÁSZLÓALJ STATIKUS BEMUTATÓJA
A Lovas út mentén felállított sátorban a magyar különleges egység eszközeit lehet megtekinteni, akik egy Humvee-val érkeznek!
10:00 – 22:00 MAGYAR VÖRÖSKERESZT SZABADTÉRI PROGRAMJAI
A Lovas út mentén felállított sátrakban a Magyar Vöröskereszt önkéntesei izgalmas gyermekprogramokkal, elsősegély bemutatóval, kreatív gyermekjátékokkal, egészségügyi tesztekkel és arcfestéssel várják a kicsiket és nagyokat egyaránt!
Ha érdekel a program, nyomj egy lájkot! :)
Hirdetés, KATT:












