Szeged "SZINesben"
Idén is igazi nyárzáró pörgésre számíthattok a Szegedi Ifjúsági Napokon, augusztus 22-26 között. A Szegedi Ifjúsági Napok története 1968-ig nyúlik vissza, a fesztiválozók már akkor tudták, milyen különleges hangulatot kínál a Tisza-parti strandolás és a zene elegye. A SZIN némi szünet után 2003-ban indult el újra: azóta műfajtól függetlenül minden hazai és határontúli muzsikus, illetve minden zeneimádó nyárvégi zarándokhelyévé vált.
A napfény városának fesztiválja igazi nyüzsgő, mediterrán nyárzáró, ahol a megjelenés kötelező minden szegedinek, akinek valaha is köze volt Szegedhez, aki a zöld gondolat híve, és annak is, akit egyszerűen csak vonz a mediterrán életérzés és persze a zene.
A SZIN helyszínét, az Újszegedi Partfürdőt egy híd köti össze Szeged belvárosával, így az ország egyik legpezsgőbb kulturális és szellemi központja alig 10 perces sétára van a fesztiválterülettől.
Nemrég nyílt meg az Újszegedi Partfürdő, így már a SZINezőként is élvezhetitek majd a finom homokú Tisza-plázst, a SZIN fesztiválstrandját. Napágyakban pihenve, napernyők alatt olvasgatva, strandröpizve, napozva, hűsítőket kortyolva telik majd itt kellemesen az időtök az első koncertekig.
Ha izgalmas pancsolásra, csúszdázásra és sikítva nevetős csobbanásokra vágytok, a szomszédban lévő Ligetfürdőben a helyetek – a belépés SZIN bérlettel ide is, akárcsak a plázsra, ingyenes. A strandélmények idén tehát a Fesztivál Beach-en, azaz a Tisza-plázson várnak benneteket.
A fesztiválterületen pedig a medencékbe költözött különleges tavak és azok élővilágának látványát élvezhetitek majd – no meg persze a rengeteg plusz, friss oxigént, amit a vízinövények termelnek.
A SZIN négy napja alatt a dél-alföldi nagyváros kulturális központjává az Újszegedi Partfürdő lép elő. De a „SZIN beachen” nem csupán a zenében és a kulturális pezsgésben oldódhatnak fel a SZINesek, itt a dél-magyarországi szépség is tuningol.
A délutáni, koraesti koncerteket sörrel vagy fröccsel a kezetekben, medenceparton lábat lógatva hallgatni, és közben a zenére lubickoló fürdőruhás csajokban vagy pasikban gyönyörködni, a SZIN-hangulat alapja.
Fotó: Bódis Krisztián
Fotó: Bódis Krisztián
A minőségi zene mellett a SZIN a fenntarthatóság és a környezetvédelem elkötelezettje is, aminek bizonyítéka az elnyert Greener Festival Award és a Zöld Fesztivál Díj is. A 2011-ben debütált SZIN Dizájnparton a zöld eszmék és a dizájn házasításának lehetnek tanúi, sőt segítői a SZINezők. Az öko itt nem csak szemlélet, de szórakoztat is.
Újra pályázattal fogja össze a környezettudatosság és a dizájn elkötelezettjeit a Szegedi Ifjúsági Napok. Idén a környezetbarát, újrahasznosított alapanyagokból készülő kiegészítők készítőihez szólnak a szervezők. Az Ördög Nóri felügyelete mellet zajló, kéthetes pályázaton résztvevők közül a 20 legjobbnak ítélt alkotás készítője SZIN belépőket kapnak.
A pályázat beküldési határideje: augusztus 20. és a [email protected] e-mail címre kell küldeni.
Hogy a forró nyár egy valóban izzó, mediterrán hangulatú bulival érjen véget, a napfény városa az eddig legszínesebb zenei felhozatallal várja a SZINezőket: az amerikai pop punk csillag, a Yellowcard – egy héttel új lemezének premierje után – elsőként a szegedi közönségnek mutatja be a Southern Air című korongot. A nemzetközi dance-mester ATB feszes ritmusokkal készül a SZIN-re, a szombat esti Tisza-parti buliban Lou Bega mambórevüje izzítja a latin vért.
SZINes lesz a hazai sztárok sora is: nem hiányozhat az EDDA, fellép az Alvin és a Mókusok és a Quimby. A Kowalsky meg a Vega és a Magna Cum Laude koncertjén kívül találkozhattok Ferenczi Györggyel és a Szabó Balázs Banddel. Ott lesz a 30Y, a Kiscsillag, a Tabula Rasa és Nemjuci valamint nagyon sokan mások... :)
Fotó: Bódis Krisztán
A SZIN programjairól, helyszíneiről és az árakról minden információt megtalálsz, ha IDE KATTINTASZ!
Ha ott leszel vagy szeretnél ott lenni, nyomj egy lájkot! :)


















