PROGRAMOK
A Rovatból

Kaposfest negyedszerre

Szerintük Magyarország zenei nagyhatalom, ahol nagyszerű játszani. Kokas Katalinnal és Kelemen Barnabással, a Kaposfest megálmodóival beszélgettünk.
(X) - szmo.hu
2013. július 23.



Nagy fába vágta a fejszéjét a Kokas Katalin – Kelemen Barnabás házaspár, amikor 2010-ben megálmodták a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált. Akkor még nehezen tudta bárki is elképzelni, hogyan képes majd egy nem budapesti rendezvény sikeres lenni. Ugyanakkor az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő, immáron rövidebb nevet viselő Kaposfest bebizonyította, hogy igenis létezik komolyzenei élet a fővároson kívül, méghozzá világszínvonalon - erről azok tudnának mesélni, akik már jártak Kaposváron és évről évre az augusztus 20-át megelőző hétre a városba „költöznek”. Interjú Kokas Katalin a Liszt Ferenc-díjas hegedűművésszel, művészeti vezetővel és Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművésszel.

Árulják el, mi vezérelte Önöket, hogy egy klasszikus zenei fesztivált hozzanak létre Magyarországon?

Kokas Katalin: Alapvetően a méltán híres magyar közönségnek szerettünk volna egy olyan magas színvonalú rendezvényt létrehozni, ahol nemcsak, hogy jó érzés játszani, hanem a legjobb! Az országot külföldön még mindig zenei nagyhatalomként emlegetik, ami nem csupán az elmúlt 200 évben született világhírű zeneszerzőinknek, karmestereink és szólistáinknak köszönhető, hanem a közönségnek is. Ebben az országban a közönség mindig is híres volt az értékítélő képességéről!

Kelemen Barnabás: Hazánkban Kodálynak köszönhetően az emberek sokkal nagyobb része tanult zenét, vagy énekelt, mint bárhol máshol. Az egész világot beleértve úgy gondolom, hogy Magyarország publikumának a legjobb játszani! Emellett, ha szakmai ismeretségünknél fogva megtehetjük, hogy a nemzetközi zenei élet színe-javát elhozzuk a magyar közönségnek, akkor azt szinte kötelességünk is megtenni.

Ez rendkívül szép elgondolás, de mégis miért választották Kaposvárt? Mi az, amiért ez a város vált a kamarazenei fesztivál otthonává?

KK: Mikor a fesztivál ötletét megosztottam pár barátommal, akik külföldön szintén fesztivált vezetnek, azt tanácsolták, hogy keressek egy kedves kisvárost, ahol a közönség és a zenésztársaság egyaránt jól érezné magát. Először Kaposvár polgármesterét, Szita Károlyt kerestem meg, hiszen ezen a gyönyörű helyen nőttem fel, és az ember szereti hazavinni az értékeket. Arra a kérdésemre, hogy a város szívesen befogadná-e a Kaposfestet, pozitív választ kaptam és így nem is kellett többé a helyszín kérdésével foglalkoznom.

2Katalin Kokas the Artistic Director of the festival_k

Már többször nyilatkozták, hogy a fesztivál fellépői közé 80 százalékban barátokat kérnek fel a világ különböző részeiről, és csak 20 százalékban hívnak ajánlás alapján új művészeket. A barátok között van Joshua Bell, Rados Ferenc, Kocsis Zoltán, Pekka Kuusisto, Alina Ibragimova és sokan mások. Ebből adódik a kérdés, mi számít jobban a felkérésnél: a barátság a művészekkel, vagy az, hogy mennyire nagy név az illető?

K.B.: Mindkettő igen fontos, de leginkább az számít, hogy milyen zenész, valamint milyen személyiség az illető, és a kamarázás terén könnyen együtt lehet-e vele zenélni. A fesztivál ideje alatt ugyanis nem sok idő van a darabok elpróbálására, ezért profi és vérbeli muzsikusokra van szükségünk, hogy hibátlanul szóljanak a koncertek. Persze, ezek mellett, ha ismert a szakmában, az emeli az esemény fényét és, ha még barátság is van köztünk, a meghívás sokkal könnyebb.

K.K.: José Gallardóval (a fesztivál közkedvelt argentin zongoravirtuóza – a Szerk.) például 7 évvel ezelőtt Lockenhausban játszottunk először. Azóta minden évben közösen lépünk fel különböző fesztiválokon; a Kaposfesten is immáron negyedik alkalommal zenél majd. Hihetetlenül érzékeny, fantáziadús, kifinomult játék jellemzi, leheletfinom piánókat hallhat tőle a közönség. Bátran merem állítani, ennyi év alatt barátokká váltunk.

K.B.: A magyar közönség által is szeretett és várt tatár születésű művésznővel, Alina Ibraginovaval a Jeruzsálem Fesztiválon játszottunk először. Túlzás nélkül állíthatom, hogy őt mi ismertettük meg a magyar közönséggel és az első fesztivál óta világsztárnak számít. Alina a barokk stílust ötvözi ördögien sziporkázó és virtuóz egyéniségével. Idén a kvartettjét, a Chiaroscuro Kvartettet is elhozza, akik korhű hangszereken játszanak majd.

K.K: Még meg kell említenem Nicolas Altstaedtet, akivel Leka várában játszottunk először 2006-ban. Ő a ma élő csellisták egyik legjobbja;óriási színpadi egyéniség, tökéletes játékkal, az előadás közbeni szenvedélye pedig magával ragadó. Minden egyes művészemről regélni lehetne, hiszen mind hazai, mind nemzetközi szinten különleges egyéniségekről van szó!

Érdemes megemlíteni, hogy a fesztivál művészeinek átlagéletkora 35 év, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a fiatalság és az általuk hozott energiák a mozgatórugói ennek az eseménynek.

K.K.: Valóban. De nem szabad azt sem elfelejteni, hogy minden évben tisztelgünk a legnagyobb művészek előtt is. Volt már nálunk Rados Ferenc, Ivry Gitlis, Perényi Miklós és Frankl Péter,idén pedig a 80 éves Vásáry Tamást hívtuk el, akit a magyar közönségnek nem kell külön bemutatni. Mi már 18 éve ismerjük személyesen, azóta rajongunk földöntúli személyiségéért, varázslatos színpadi kisugárzásáért.

A nagyszerű előadói kvalitásoknak köszönhető a siker, de az idő rövidsége hogyan teszi lehetővé, hogy mégis profin szólaljanak meg a művek?

K.K.: Minden művész tökéletesen felkészülten érkezik a fesztiválra. A műveket legalább kétszer próbálják, ami azt jelenti, hogy a különböző helyről érkező fellépők ötleteiket, a darabhoz való hozzáállásukat is összecsiszolják. Nagyfokú nyitottságot igényel, hogy egymásra találjunk és képesek legyünk egymás gondolataira reagálni; meg kell érteni a próbák alatt egymás logikai rendszerét.

K. B: A Kaposfesten – szinte egyedülálló módon – Katiék úgy sakkoznak a próbákkal, hogy a koncertek alatt meghallgathassuk egymást, ami az egyik legnagyobb inspiráció számunkra. Úgy időzítik a próbákat, hogy nagyjából mindenkinek ugyanakkor legyen az ebédidő, a vacsora, és hogy együtt pihenjünk, beszélgessünk. Az esti étkezéshez immáron második éve cigányzene is szól, amiért rajong a művészcsapat. Idén Horváth Gyula és zenekara szolgáltatja a zenét. Ez hozzájárul a különleges hangulathoz és a színpadi együttmuzsikálás mellett ezeken az alkalmakon életre szóló barátságok köttetnek.

Kelemen Barnabas

Hogyan válik el az, hogy kiből lesz éppen az adott darabnál mondjuk első hegedűs a fesztiválon?

K.K: Nagy felelősség a művészek között megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Ha egy zenészt illetően van több, az egyéniségéhez illő darab, mellyel kibontakozhat a színpadon, akkor szívesen beül utána egy másik művész mellé másodikat játszani. A feladatot így érdekesnek éli meg. Jól kell ismernem őket, hogy tudjam, kinek mi számít megtisztelőnek (mert azt fogja jól előadni) és kit-kivel lehet egy csapatba összetenni.

Mit tapasztalnak, miközben Önök is járják a világot a saját együttesükkel, a Kelemen Kvartettel, milyenek a visszajelzések a fesztivállal kapcsolatban? Külföldön már ismerik a Kaposfestet?

K.K.: Igen,nyugodt szívvel mondhatom, hogy már felkerültünk a klasszikus zene térképére! Elég csak abba belegondolni, hogy az elmúlt 3 évben fellépő közel 100 művésznek hány másik fellépése volt fesztiválokon, ahol elmesélte, hogy milyen jó volt nálunk! Csodálatos művészek menedzsmentjei jelentkeznek lépten-nyomon, hogy rájuk is gondoljunk, Ők szívesen is jönnének! A meghívott művészeket azonban ismernem kell, így mindig nyitva tartom a szemem, hogy kit tudnék a jövőben elképzelni a csapatban. Ez egy plusz felelősség számomra, hiszen más fesztiválokon a saját feladataimon túl, igyekszem minden koncertet meghallgatni, a kiszemelt művészeket emberileg is megismerni, s a jó pillanatban lecsapni rajuk.

Önök szerint a komolyzene mellett mi az, amivel a fesztivál Kaposvárra csábíthatja az érdeklődőket?

K.B.: Bolyki György fesztiváligazgató nagyon érdekes kiegészítő programokat állított össze:„Szakcsi 70” címmel Szakcsi Lakatos Béla jazz koncertet ad, lesz Karády Katalin és Blues Brothers est és, amelyre személy szerint a leginkább kíváncsi vagyok, az a produkció, amely során a klasszikus zenészek, - többek között én is, - a megszokottól eltérő koncertet adnak. Mindenki egy számára fontos, élvezetes és vidám darabot fog játszani, olyanokat és úgy, hogy a közönség biztosan meg fog lepődni.

K.K.: Személy szerint a nyári fesztivál ellenállhatatlan hangulatára esküszöm. Ezen a héten otthon hagyjuk a mindennapi rutint, ráérünk sétálni, fagyizni és beszélgetni egy édes kisvárosban,. Teázhatunk és közben csodálatos előadásokat hallgathatunk, vagy gondolunk egyet és a gyógyfürdőben, a strandon kötünk ki. Együtt lélegzünk: a művészek és a közönség. A hét végére pedig minden arc ismerős lesz. Egész évre feltöltődhetünk, ha minőségi kikapcsolódásra szánjuk időnket, s úgy tűnik, hogy Kaposváron néha megáll az óra mutatója, kiszállhatunk a pörgésből és magunkba nézhetünk.

Azt már tudjuk, hogy a Kaposfesten ováció van mindegyik koncert után, ezért árulják el, milyen erő rejlik a komolyzenében, ami miatt a világon több millióan úgy képesek ünnepelni a klasszikus zenészeket, mint mások a pop-zenészeket, már a fesztiválon is?

K.B.: A klasszikus zene nem tömegkultúra, soha nem is volt; a művelt és kifinomult réteg élvezhette. A koncert mindig is ünnep volt, amolyan közös elmélyedés egy varázslatos világban,a szünetek pedig a legfontosabb társági találkozási pontként szolgáltak. A kaposvári fesztivál látogatói szintén kiemelt rétege a társadalmunknak, akik szabadidejüket a magaskultúrának, saját lelki megtisztulásuknak szentelik.

Ez a fajta megtisztulás az oka annak, hogy a Kaposfest képes berántani és soha többé nem ereszteni?

K.K.: Erről a közönséget kellene megkérdezni!

A Kaposfestet idén augusztus 13-19. között rendezik meg. A részletes programot a rendezvény honlapján, a www.kaposfest.hu oldalon olvashatjátok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
2024. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte
Szent István ünnepe egyúttal az államalapításé is, így ez a nap felejthetetlen élményt kínál mindenkinek. Mutatjuk a 2024. augusztus 20-ai programok kínálatát Budapesten és vidéken egyaránt.


Mit is ünneplünk augusztus 20-án?

Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. Szent István napja egyben a magyar katolikus egyház egyik legfőbb – Magyarország első számú védőszentjének tiszteletére tartott – ünnepe.

Szent Isvan Magyarország első számú védőszentje
Fotó: Markovics Z. Kristóf

Ezen a napon ünnepeljük továbbá:

  • az államalapítást,
  • István király szentté avatását,
  • az alkotmányt,
  • az aratás végét,
  • és az új lisztből sütött kenyeret is

Programok a fővárosban

Szent István Nap 2024 - Az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték Budapesten

A hivatalos ünnepség Budapesten, a Kossuth téren Magyarország lobogójának felvonásával és a tisztavatással kezdődik 8 órától. Ezen a napon 10-18 óráig a Szent korona is megtekinthető. Folytatásként 9- 9.40 -ig légi és víziparádé is lesz a Dunán. Budán rendezik meg a mesterségek ünnepét, és ott mutatják be Magyarország tortáját. 17 órától a Szent István-bazilika körüli Szent Jobb-körmenettel tisztelegnek Magyarország fővédőszentje előtt. Az ünnepnapot az esti tűzijáték zárja. Ezen az ünnepen adják át a legtöbb állami kitüntetést is.

"Tűz és fények játéka" - A 2024. augusztus 20-i tűzijáték kezdete és menete

Idén négynapos rendezvénysorozattal, 19 helyszínen ünnepeljük az államalapítás évfordulóját, és az augusztus 20-i hosszú hétvége miatt már szombattól várhatók programok.

Minden idők leglátványosabb tűzijátékát élvezhetjük idén ugyanis az eddigi 4,3 helyett több mint 5 kilométer hosszan lehet majd látni a Duna mentén, vagyis ezúttal a látványterület egészen a Margitszigetig tart majd, és a tavalyi kettő helyett három belvárosi hidat érint.

A pirotechnikai eszközök, a drónok száma és a fényfestés volumene is nagyobb lesz a tavalyinál, így ha teheted mindenképp érdemes lesz élőben nézni!

Tűzijáték Budapesten 2023-ban is az alsó és felső rakpartról lesz látható
Fotó: Markovics Z. Kristóf

A 2024. augusztus 20-i tűzijáték budapesti időpontja és helyszíne:

  • pesti és budai alsó és felső rakpart, 21 órától 21.30-ig

2024. augusztus 20. programok Budapesten

Idén háromnapos programsorozat várja az érdeklődőket Szent István napjához kötődően. Az ünnepi programok már augusztus 18-án pénteken megkezdődnek és 20-án érnek véget. RENGETEG HELYSZÍNEN várnak benneteket a legkülönbözőbb rendezvényekkel. A pontos kezdési időpontokat és a részletes programokat megtaláljátok a Szent István Nap HIVATALOS HONLAPJÁN.

A hivatalos ünnepségeken túl lesznek augusztus 20-i koncertek is

A budapesti programok közül 2024-ben kiemelkedik a „Szent István Nap – Isten éltessen Magyarország!” című fesztivál rendezvénysorozata, ami több mint egy tucat ingyenesen látogatható helyszínnel valódi kulturális kavalkádot kínál. A komolyzene és a könnyűzene különböző műfajai képviseltetik magukat, így mindenki találhat magának kedvére valót emellett természetesen a történelem, a gasztronómia és a divat is megjelenik majd.

2024. augusztus 20-ai koncertek és kiemelkedő helyszínek:

    • Szabadrét Fesztivál - az Erzsébet téren

Egy egyedi félgömb háttérrel ellátott színpadot telepítenek a tér nagy fái közé, ahol koncertek és live performance-ek is zajlanak majd. Elsősorban az elektronikus zene kedvelőinek ajánlott

    • Retró fesztivál - a Tabán színpadán

Igazi retro pop-rock fesztivál a Tabánban, a mai napig népszerű zenekarokkal a 70-es 80-as évekből

    • Road Movie Live koncert - Műegyetem rakpart

Kora délutántól egészen késő estig a hazai könnyűzenei élet legnagyobb sztárjai lépnek itt fel

    • Vigadó Piano - a Vigadó téren

Élőzenei és gasztro élményt is kínál egyben, a magyar kávéházak zenei hangulatát idézi fel

    • Csárdafesztivál - a Vörösmarty téren

Igazi hagyományőrző fesztivál, ahol a határon túli térségek legjobb magyar csárdáinak ikonikus ételei is bemutatkoznak

    • Magyar Ízek utcája - a Várkert Bazárban

Cukrászok, pékek, vendéglátósok várják az érdeklődőket a Lánchídtól egészen a Döbrentei térig, ahol a növényekre, fűszerekre, ételekre, italokra, helyezik a hangsúlyt így bemutatva a Kárpát-medence gazdag ízvilágát és gasztrokulturáját

    • Mesterségek Ünnepe - a Budai várban

A Mesterségek Ünnepén 2023-ban is a vásárok utánozhatatlan hangulatával, közel 1000 kézműves mester, több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség bemutatók és népi játszóházak várják a látogatókat

    • Divat&Design Fesztivál - Millenárison

Főszerepben a kortárs magyar divat-és formatervezők. Az ide látogatók számos kézműves foglalkozáson, fenntarthatósági programon, figyelemfelkeltő kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt

    • Varázsliget - a Városligetben

Igazi családi program a kicsiknek. Lesznek itt herceg- és hercegnőképző programok, fellépnek többek között a Tűzmadarak vásári mutatványosai, valamint gólyalábasok. A kulturális programokon kívül pedig játékos honvédségi bemutatók is lesznek, például lézerlövészet.

Kenyérlelke Fesztivál 2024

Augusztus 20-án új helyszínen és megújult tartalommal, a Magyar Kézműves Kenyér Társaság szervezésében jelentkezik a Kenyérlelke Fesztivál, a kézműves pékszakma legrangosabb hazai összejövetele.

A 10., jubileumi eseménynek augusztus 20-án, 10 órától Budajenő és annak ikonikus műemlék épülete, a Magtár ad otthont. A természetközeli helyszínen az otthonsütők és a szakma krémje versenyez, ez idő alatt a szervezők szakmai és családi programokkal készülnek a látogatóknak.

Jó hír, hogy idén rekordmennyiségű pékség jelezte részvételi szándékát az ország számos pontjáról, termékeik mellett számos ínyenc portéka jelenik meg a társkiállítók standjain. A festői szépségű helyszínen pódiumbeszélgetések, workshopok, zenei programok, kreatív gyerekjátékok, kemencés élménysütés színesíti a programot.

KENYÉRLELKE FESZTIVÁL 2024

2024. augusztus 20. 10:00 – 18:00, Budajenő, Magtár

Megközelítés (autó nélkül): a Széll Kálmán térről a 795-ös Volánbusszal

További információ és részletes program ide kattintva!

Az augusztus 20-i állami ünnepet országszerte sok helyen megtartják, így színes programok, koncertek, fényfestés, tűzijáték nem csak Budapesten lesz. Íme egy csokorra való a vidéki kínálatból.

2024. augusztus 20-i programok vidéken

Augusztus 20. Székesfehérváron

  • Koronázási Ünnepi Játékok
  • szent mise a Szent István székesegyházban
  • körmenet
  • Fehérvári Királyok Menete
  • tűzijáték

Kiemelt Szent István napi programok várják az érdeklődőket 2024-ben is a Királyi Napok rendezvénysorozat keretén belül. A részletes programtáblát az esemény OLDALÁN böngészhetitek.

Rendezvények, programok Debrecenben

Az ünnepi megemlékezések mellett virágkocsi és veterán kerékpár kiállítás, táncprodukciók, szabadtéri művészeti bemutatók, kiállítások, kézműves vásár és utcabál színesíti a programot. Minden programot és időpontot ITT találtok.

Programok augusztus 20.-án a Gödöllői Királyi Kastélyban

Kiváló kirándulási úticél lehet családoknak, barátoknak, pároknak 2024. augusztus 20-án. Látogass el a kastélyba, mely egyedülálló látványosságokkal és tárlatvezetésekkel várja látogatóit, vagy hallgass bele az éppen zajló ZENÉL A KASTÉLY fesztivál koncertjeibe.

Ünnepi programok Gyomaendrődön

A – jubileumi – XXV. Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző Verseny helyszíne az Erzsébet liget. Kollányi Zsuzsi, Trabarna és utcabál is színesíti majd a programokat, amiért kattintsatok IDE!

Augusztus 20 programok Hajdúszoboszlón

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepén, 2024. augusztus 20-án, a hajdúszoboszlói városi megemlékezés keretében a szabadtéri színpadnál ünnepi kenyér szenteléssel és zenés, táncos rendezvényekkel várják az érdeklődőket. Ha éppen a fürdővárosban nyaralunk, érdemes ellátogatni az ingyenesen látogatható színes programkavalkádra, ami családdal, gyerekekkel nagyszerű, sokszínű élményeket tartogat a nyár utolsó napjaira!

Augusztus 20-ai ünnep Hortobágyon

A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepéhez (augusztus 20-hoz) kötődően rendezik az országos hírű kirakodó és népművészeti vásár. Állandóságát ma is nagyhírű sokadalma adja. Részleteket a Facebook OLDALUKON találtok.

Programok augusztus 20-án Miskolcon

Ünnepelj Miskolcon, több helyszínen!

Az elmúlt évekhez hasonlóan, augusztus 20-án idén sem lesz központi tűzijáték Miskolcon. Az ünnepi programok a Szent István térre koncentrálódnak. Ide érkezik meg a díszmenet az aratókoszorúval, és a történelmi egyházak közösen szentelik meg az új kenyeret. Látvány kenyérsütés, családi programok, kirakodóvásár koncertek várják az érdeklődőket.

A részletes programot ITT találjátok.

Ünnepi programok Salgótarjánban

Államalapító Szent István ünnepe Salgótarján belvárosában a Szent István téren és a Fő téren. Idén is hagyományos és szórakoztató programok várják a látogatókat.

Szent István napi programok Sümegen

18:00 órakor ünnepi szentmise az Urunk Mennybemenetel Plébániatemplomban, majd 19:00 órától városi megemlékezés, az új kenyér megáldása.

Augusztus 20-ai programok 2024-ben Szegeden

Idén is háromnapos lesz az Államalapítás Ünnepéhez kapcsolódó programsorozat. Az ünnepi tűzijátékot a rakpartról lehet majd megnézni augusztus 20-án, vasárnap 21.00 órától.

Helyszín: Széchenyi tér

A részletekről ITT találtok bővebb információt.

2023 augusztus 20-ai koncertek lesznek Szegeden is

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Ezeket az ingyenes augusztus 20-i programokat nem érdemes kihagyni
Sőt, nemcsak augusztus 20-án, hanem már előtte két nappal kezdődik a Művészkert a Millenárison. Zene, irodalom és film egészen pazar válogatásban.


Aki egy kicsit kilépne az augusztus 20-i programok idején megszokott Szent Korona-tűzijáték-kenyérszegés szentháromságból, és kipróbálna valami egészen újat is az előttünk álló hosszú hétvégén, annak kifejezetten jó választás lehet a Millenáris háromnapos programja.

Az idei Művészkert a szokásoknak megfelelően idén is díjmentes, cserébe a szervezők vasárnaptól keddig minden napra egy-egy izgalmas zenei, irodalmi és mozis produkciót kombináltak össze.

A részletes program:

Augusztus 18., vasárnap

18:00 - 22:00 Kertész Imre időkapszula

18:00 - 19:15 Péterfy Bori & Love Band koncertje

20:00 - 22:00 Majdnem Menyasszony filmvetítés

Augusztus 19., hétfő

14:00 - 15:00 Vecsei H. Miklós - Szabó Balázs - Ratkóczi Huba: Füst a szemében – Cseh Tamás 80 koncert

14:00 - 22:00 Kertész Imre időkapszula

16:00 - 17:00 Háy János és Kollár-Klemencz László: Boldog boldogtalan és Anyám tenyere – zenés irodalmi koncert

20:00 - 22:00 Cicaverzum filmvetítés

Augusztus 20., kedd

14:00 - 15:00 Egymásra hangolva - Szirtes Edina Mókus, Varró Dániel, Szabó T. Anna

14:00 - 19:00 Kertész Imre időkapszula

16:00 - 17:00 Ősi zenei utazás - Nagy magyar klasszikusok egyedi hangzásvilággal - Bársony Bálint koncert

18:00 - 19:00 Hrutka Róbert és Kepes András zenés irodalmi estje


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Túlélési kalauz: 5 tipp, hogy talpon tudj maradni a Sziget Fesztiválon
Talán sokan már tapasztaltnak érzik magukat a fesztiválok tekintetében, mégis érdemes odafigyelni néhány apróságra a túléléshez. Ebben szeretnénk most egy kis segítséget adni öt apró tippel, amivel biztonságosan végigbulizhatod a Szigetet!


Újra megnyitotta kapuit Budapest szívében a Sziget Fesztivál. A Hajógyári-szigeten mintegy 50 helyszínen ezernél is több programmal készülnek a szervezők. Az idén éppen 30. születésnapját ünneplő fesztiválon a legnagyobb nevek között ott találjuk Kylie Minogue-ot, Liam Gallaghert és Martin Garrixet. Hogy az augusztusi hőségben ez az öt nap mindenki számára jól és biztonságosan teljen, adunk pár hasznos tippet, az önfeledt bulizáshoz.

1. Találd meg a jó energiabeosztás titkát!

A Szigeten egész nap egy csomó program várja a látogatókat – a koncertek mellett lesznek cirkuszi előadások, vurstli, stand-up comedy és bábelőadások is, így szinte biztos, hogy egy percig sem fog unatkozni a közönség. A fesztivál sosem áll le, ám ez nem jelenti azt, hogy bizonyos időnként ne lehetne pihenőt tartani, sőt nagyon is fontos, hogy az ember jól beossza az energiáját.

Éppen ezért ne kezdj el túl korán alkoholos italt inni, és azokat ne másokhoz mérten, hanem mindig a saját tempódban fogyaszd. Nagyon fontos az is, hogy az alkoholos italok között egy-két üdítőt, leginkább vizet is igyál, így biztos, hogy elkerülöd azt a szituációt, amikor életed koncertjére másnap már nem is emlékszel!

2. Keresd az ivóvízpontokat a fesztivál területén!

A fesztivál ideje alatt nyári forróságra számíthatunk. Már csak emiatt is fontos a vízhiány pótlása, ha pedig a hőségben épp a kedvenc dalaira táncol az ember, különösen figyelni kell arra, hogy mindig legyen nála egy vízzel teli kulacs. Mivel az alkohol dehidratál, ha nem figyelünk oda a megfelelő folyadékpótlásra, a vízhiány miatt rosszul érezhetjük magunkat, és akár még a kedvenc előadónkról is lemaradhatunk.

A Sziget ivóvízpontokkal vár a fesztivál egész területén, keresd a 3 helyszínen elérhető DRINKiQ vízpontokat a felfrissülésért – a Sziget applikációban elérhető térképen nagy vízcseppekkel jelölték hol találhatók ezek a pontok.

Az utóbbi hetekben tapasztalt hőség a folyadékpótlás hiányában nagyon veszélyes lehet, tömegrendezvényeken pedig még nagyobb a kockázata annak, hogy valaki nem jut időben vízhez.

Az alaposabb gondoskodásért használj naptejet és fényvédőt is rendszeresen. Ezek nemcsak a leégés ellen nyújtanak védelmet, hanem segítenek megelőzni a nap hosszú távú káros hatásait. Emellett ahol nincs árnyék, ajánlott valamiféle fejfedő használata a nap ellen, és az is nagyon lényeges, hogy a körülöttünk állókra is próbáljunk meg figyelni, hogy a közösen eltöltött idő mindenki számára szuper élmény legyen.

3. Figyelj az energiapótlásra!

Ahogy a folyadékpótlásról, úgy az evésről sem szabad megfeledkezni, még akkor sem, ha a nagy melegben kevésbé érzi magát éhesnek az ember. A Sziget vendéglátóegységei bőséges választékkal készülnek: minden vendéglátóblokkban lehet találni klímabarát, vegetáriánus vagy vegán kínálatot is szezonális és helyi alapanyagokkal.

Az evés kifejezetten fontos, amikor alkoholt iszik az ember. Az étel segíti az alkohol felszívódását, ráadásul pótolja azokat a sókat és ásványokat, amelyeket az alkoholos italok fogyasztása közben elveszítünk. Mindemellett energiát ad, amire nagy szükség van egy ilyen, programokban gazdag eseményen.

4. Nem árt szünetet tartani

Bulizás közben fontos, hogy az ember szakítson időt a regenerálódásra is – ha előző este sokáig mulatoztunk, tartsunk egy kis szünetet. Másnaposság ellen sem feltétlenül az újabb alkoholos ital fogyasztása a cél, helyette inkább egy finom turmix vagy gyümölcslé kortyolgatása javasolt, hogy pótoljuk az elveszített ásványi anyagokat a testünkben.

A Sziget területén egyébként több helyen is van lehetőség rá, hogy kellemes környezetben, árnyékos helyen pihengessen kicsit az ember, miközben a fesztiválváros dekorációiban gyönyörködik. Ilyen például a DRINKiQ Oázis - itt pár percre lekapcsolhatod a pörgést, feltöltheted magad és a telefonod is, nyerve egy kis plusz energiát!

Fedezd fel a DRINKiQ Oázist a Sziget Fesztiválon!

Akár te vagy a parti lelke, akár izgalmakat kereső kalandor vagy, vagy csak kikapcsolódni vágysz, a DRINKiQ Oázisban mindenki talál valami hasznosat! Lépj ki a fesztivál forgatagából, hidratálj a vízpontoknál, töltsd fel a telefonod, és pihenj egy kicsit az árnyékban. Látogass el az Oázisba, tanulj meg mindent a felelős alkoholfogyasztásról, a tudatos fesztiválozásról és fesd meg a Sziget legmenőbb pólóját.

Ne feledd: a nyár legjobb pillanatai a felejthetetlen emlékekről és a felelős bulizásról szólnak! Látogass el hozzánk, és éld át a fesztiválozás új dimenzióját!

5. A telefonodra itt különösen nagy szükség lehet, érkezz feltöltött akkumulátorral!

Manapság szinte már mindenkihez hozzánőtt a mobilja – a koncerteken rendre előkerülnek a készülékek, de a szelfimánia is virágkorát éli, illetve a fesztivál programjait is a telefonján tudja legkönnyebben átpörgetni az ember. Sőt, még az pultnál is úgy tudunk a leggyorsabban fizetni, ha csupán a mobilunkat tartjuk oda a kártyaleolvasóhoz. Magyarán a mobilunkat egyfolytában használni fogjuk a Szigeten is, és nagyon bosszantó lehet, ha pont akkor merül le, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá.

Beszélj meg a barátaiddal egy találkozópontot arra az esetre, ha elveszítenék egymást a tömegben, vagy egyszerűen csak azért, hogy a különböző programok után ismét találkozzatok. De ha mégis lemerülnél, a DRINKiQ Oázisban feltöltheted a telefonodat.

Fotók: Nagy Boglárka, Szeretlek Magyarország

A cikk a Diageo támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
Tegnap 15 percenként 10-20 hullócsillagot számoltak – itt van a Perseidák meteorraj, bárki nézhet csillaghullást
Az országszerte zajló rendezvénysorozaton nemcsak a menetrendszerűen befutó augusztusi csillaghullást lehet megnézni, de távcsöves bemutatókat is tartanak, sőt üstököst is főzhetünk, vagy szagolhatunk bolygókat is. Mindezt több, mint kilencven helyszínen országszerte.


Már ötödször rendezik meg az Egy Hét a Csillagok Alatt programsorozatot, melynek apropóra a Perseidák meterraja, azaz az augusztusi csillaghullás

A szervezők látványos és izgalmas programokat kínálnak minden korosztálynak.

Bár maga a rendezvénysorozat már augusztus 9-én elkezdődött, de még érdemes bekapcsolódni, mert valóban nem mindennapi, amit megtapasztalhat, aki rászán egy estét/éjszakát. És még messzire sem kell menni, mert

több mint 90 helyszínen összesen 180 program közül lehet válogatni.

A kínálatban szerepelnek természetesen távcsöves bemutatók, csillagászati előadások, és természetesen hullócsillaglesen is részt lehet venni.

A program egyik szervezője, Rózsahegyi Márton adott rövid tájékoztatást, mi mindenben is vehetünk részt.

– Igaz, hogy ennek a rendezvénynek egy része már lezajlott, de most jönnek a Perseidák, ami valószínűleg sok olyan embert is vonz, aki egyébként nem mélyed el a csillagászat rejtelmeiben. De előtte beszéljünk arról, hogy mi ez a rendezvény.

– Az „Egy hét a csillagok alatt” még 17-éig tart, tehát még mindig öt nap van hátra belőle. Kilenc nap alatt, augusztus 9-től 17-ig, országszerte több mint 90 helyen, közel 180 esemény zajlott.

Erről az oldalunkon van is egy térkép, és mindenki a saját településéhez közeli helyszíneken megkeresheti, hogy milyen távcsöves bemutató, ismertető előadás van arrafelé.

Megyékre bontva is megtalálhatja, hova tud elmenni. Az előző évek programjai is ott vannak, mivel az idei már az ötödik ilyen esemény. Ennek keretein belül az összes hazai amatőr és profi csillagász, ahol van erre valamilyen lehetőség, mind arra fókuszál, hogy a nagyközönség távcsöves és csillagászati élményhez jusson. Ez nagy dolog, mert ez egy alulról jövő, egyéni kezdeményezés, és a teljes csillagászati közösség részt vesz ebben az eseményben.

– Milyen programok vannak?

– Fel sem tudom sorolni az összeset, jellegét tekintve a legtöbb helyen vagy távcsöves bemutatás van, vagy előadások vannak, vagy a kettő ötvözete. Van, ami már nappal elkezdődik, aztán egészen az estébe, éjszakába nyúlik.

Most nálunk a Svábhegyi Csillagvizsgálóban két napon keresztül tartott a Perseidák hullócsillagok bemutatása, amelynek eseménysorozata egy nappal indult, ahol naptávcsővel bemutattuk a Napot, plüssbolygókkal a Naprendszert mutattuk be a gyerekeknek, mikroszkópokon a meteoritokat, azaz, hogy néznek ki azok az anyagok, amelyek hullócsillagot okoznak. Volt üstökösfőzés és egyéb programok is...

– Ez az üstökösfőzés nagyon tetszik nekem.

– Ott megmutatjuk a gyerekeknek, hogyan kell elképzelni az üstököst. A gyerekekkel együtt átbeszéljük, mi található egy üstökösben. Valójában ezek fagyott gázokat, szilárd anyagokat, szilikátokat vagy vasat is tartalmazó, különböző méretű, pár kilométeres vagy pár tíz kilométeres égitestek, amelyek rendkívül elnyúlt pályán keringenek a Nap körül. Amikor nagyon messze vannak a Naptól, akkor fagyott gázokat tartalmaznak, de amikor közel kerülnek a Naphoz, akkor a bennük lévő gáz elkezd szublimálni, légkör alakul ki körülöttük, és ennek leszakadása látszik csóvaként mögöttük ezeknek a népies nevükön „hajas csillagoknak”. A gyerekekkel ezt meg is csináljuk. Rakunk bele kavicsot, földet, színezőanyagot, és még szén-dioxid jeget, jól összerázzuk egy zsákban, és utána lesz belőle egy füstölgő, gőzölgő üstökös, amit aztán jól szét is verünk kalapáccsal, természetesen védőszemüveggel.

A gyerekek ezt rendkívüli módon élvezik, és közben játékosan tanulnak. Ilyen még a téridő trambulinunk, ahol egy kifeszített trambulinszőnyegen elmagyarázzuk nekik, mi a gravitáció.

Utána golyók segítségével megbeszéljük azt is, hogy a nagyobb testek miért vonzzák jobban a kisebbeket, hogyan maradnak pályán a Nap körül, mi történik, ha elhaladnak egymás mellett, mindezt üveggolyók és nagyobb golyók segítségével, egészen a fekete lyukak megértetéséig a legkisebbeknek is. Mindezt a felnőttek is nagyon szokták élvezni.

– Ilyen programok még lesznek az elkövetkező napokban?

– Ezeket az eseményeinket rendszeresen tartjuk. Van bolygószagoló laborunk, ahol lombikokból szagolhatjuk, hogy az űrnek milyen különböző szagai vannak: milyen a Jupiter felhőinek illata, milyen a Vénusz vagy a Mars légköréé, milyen egy üstökösé, stb. Tehát megint egy más érzék, megint egy más értés, ahol ezeket a vegyületeket kikeverve megtapasztalhatják, hogy mit éreznénk, ha képesek lennénk ezeken a helyeken egyáltalán lélegezni.

– Mi lesz még a csillagok alatt?

– 12-én mindenképp érdemes kimenni éjszaka a szabad ég alá, akár ezeken a bemutatóhelyeken, akár más, fényszennyezéstől mentes helyeken, és sötétedéstől hajnalig még bőven lehet látni hullócsillagokat. Ma, hétfő este azt gondolom, hogy elég jó aktivitás lesz.

Tegnap egy kollégám 15 percenként 10-20 hullócsillagot számolt, ami nem olyan rossz.

De még a következő napokban is, ha valaki rászán egy órát, jókat lehet ebben a nagy kánikulában éjszaka beszélgetni a csillagos ég alatt megfigyelés közben. Az ember visz magával egy, mi úgy szoktuk mondani, hogy „észlelő teát”, meg egy „észlelő kekszet”, és

kifekszik egy pokrócra, nagyjából 45 fok magasságban néz keleti irányba. Amikor a hajnalhoz közeledünk, akkor ütközünk el a legtöbb porszemmel, de már este is lehet látni elég szépen.

Tehát este 10 és hajnali 3-4 között megéri kimenni bármikor, akár csak egy órára, vagy átdumálva az egész éjszakát, nagyon hangulatos tud lenni, és láthat hullócsillagokat az ember. Ezek apró porszemek, amelyeket egy üstökös hagy maga mögött az útvonalán. Ilyenkor a Föld áthalad a porfelhőn, ami nagyon széles, több napra széthúzódik, akár három hétre is. Nyilván a sűrűsége ilyenkor, tehát 11-12-13. környékén a legnagyobb. A maximum pont ma lesz, 12-én 16 órakor, az nekünk nappal van.

– Amikor egy ilyen viszonylag sűrű porfelhőn áthalad a Föld, ennek van valami veszélye a Föld körül keringő űreszközökre? Például az ISS-re jelentenek valami veszélyt?

– Igen. Ha sűrű meteorraj aktivitás van, és átmegyünk rajta, ha szükséges, az űrhajósok vissza tudnak vonulni jobban védett helyekre, de azért

a Perseidák nem olyan nagyok. Leginkább porszem nagyságúak,

de nagyobb darabok valóban kárt tudnának tenni, illetve volt is már, hogy találtak az űrállomáson olyan degradálódást, amit egyértelműen meteoritok okoztak. Tehát ez valós szempont, amire figyelni kell.

– Most a Perseidák esetében tettek valamilyen óvintézkedést az ISS-en, vagy ez nem éri el az ingerküszöböt?

– Én konkrétan most erről nem tudok, de elvileg erre fel vannak készülve.

– Tehát ami az űrállomásnak esetleg annyira nem jó, az nekünk viszont nagyon szép, úgyhogy akkor hajrá, aki tudja, az nézze. Ráadásul kiváló idő is ígérkezik.

– Abszolút tiszta az égbolt, és ez egy olyan csillagászati jelenség, amihez nem kell távcső. A Perseidák hullócsillagraj minden évben ilyenkor jön, azt távcső nélkül is láthatjuk.

De ha olyan helyre megyünk, ahol távcső is akad, többet is láthatunk, akár a Holdat, a krátereket, bolygókat, a Szaturnuszt, stb.

De a hullócsillagokat mindenképpen, szinte bárhol. A legfontosabb az, hogy próbáljunk lámpáktól távolabb menni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk