"Petőfi félelmetes ember"
A mindig teltházak előtt játszó Ferenczi György és a Rackajam formáció Petőfi verseinek elhivatott közvetítőjeként is ismert. Lemezt készítettek a forradalmár költő verseiből és filmet is forgattak róla. A mai nap alkalmából Ferenczi Györggyel mi másról is beszélgethetnénk?
Csomós Éva interjúja
Blues, népzene, vers-interpretálás, bármi megtörténhet Ferenczi György életében, de a szívből jövő muzsika és a jó hangulat mindig garantált. A country műfajából induló, a világ legjobb szájharmonika-játékosa címet is birtokló zenésszel Petőfi apropóján a műfajok összekapcsolódásáról, a lehetőségek megteremtődéséről, a hitelességről, na és persze a muzsikálás öröméről beszélgettünk.
- A CD melléklettel megjelent Petőfi verseskötet hátoldalán az szerepel, hogy „Egy magyar zenésznek normál esetben a népzenétől kellene bárhova eljutnia”, és az is, hogy „a Kodály-módszer hazájában ez rendszerint nem így van”. Nos a country sem túl magyar műfaj…
- Nem, viszont az is népzene, és a népzenék közel állnak egymáshoz, csak ahhoz kellett sok idő, amíg erre rájöttünk. Magyarországon még mindig a Kodály-módszer szerint tanulunk, így egy magyar gyerek - ha egy pici fogékonyság van benne - anélkül, hogy komolyabb elméleteket tudna, már tizennégy éves korára tökéletesen érti és átlátja a muzsikát. Ez köszönhető a Kodály-módszernek. Se több, se kevesebb.
- Azt gondoltam, hogy ez a szemlélet miatt jó, mert másfajta megközelítést ad.
- Igen, sokkal nyitottabbat. Én emellett még zeneiskolába is jártam, és ez a kettő már elég volt ahhoz, hogy teljesen más módon közelítsek a muzsikához, mint például az amerikai kollégák ugyanezen a hangszeren. Máshogy közelítek, máshogy is játszom, és jó is, hogy ez így van, mert akármerre megyek a világban, mindenhol csodálkoznak, és nagyon örülnek annak, hogy létezik olyan, hogy magyar zene.
- De ha már az ember ezen az úton halad, akkor az itthoni zenében, stílusban, a mi hangfekvésünkben, a mi hangszereinkkel lehetne nagyot alkotni.
- Nem csak lehet, de kell is!
- A szájharmonika azonban nem igazán magyar hangszer, míg most nekem a világ legjobb szájharmonikásával van szerencsém beszélgetni.
- Nem a legjobbal, s most tényleg nem álszerénységből, de én ezt is abszolút a magyar alapoknak köszönhetem. Mert ha én annak idején az amerikai iskolát kezdem el játszani, akkor 99.9%, hogy ma sem tudok az ottani korlátok közül kiszakadni. Mert akkor az az iskola állt volna közelebb, az ment volna a fejembe, azt is játszanám. Igaz, hogy nem a magyar népzenén, hanem blues zenén nőttem fel, de az elmúlt 25 év muzsikálásának az a konklúziója nálam, hogy ugyan blues zenét játszom, de magyar bluest.
- Ezt azért össze kell rakni.
- Össze, de engem egyáltalán nem érdekelnek a stíluskorlátok. Én nem csak a bluest szeretem, hanem mindenfajta muzsikát. És játszani is szeretem. De magyar ember vagyok, magyar muzsika van bennem, és annyira erősek ezek a génekben hozott dolgok, hogy egy idő után arra kell az embernek az agyát ráállítani, hogy ezeket a kapcsolatokat megkeresse. Mert megvannak, mivel minden népzene nagyon közel van egymáshoz, ezért megtalálni is könnyű, ha az ember meg akarja találni őket. És nem szabad stílussznobnak lenni, akkor működik.
- A műfajok közti kapcsolódás is ebből származik? A költészet terén épp Petőfit sikerült „ferencziesítenie”. Olyannyira, hogy a Petőfi lemezen – ami azóta platinalemez lett – bebizonyosodik, hogy azok a versek nemcsak ma is időszerűek, de iránymutatók, sőt, döbbenetes erejűek is.
- Petőfi még mindig félelmetes ember, tart is tőle mindenki, mert nem csak dicsér, hanem kőkeményen véleményez is. Ezért is nagyon nehéz színpadon énekelni a verseit. Van egy csomó, amit imádok, de keménysége miatt nehéz ma szembe nézni vele és épp ezért nehéz énekelni is.
- Lackfi János költő szerint: „A Petőfi-ipar évtizedek óta szállítja a lakodalmassá szelídített nótákat. Most viszont, hála Ferenczi Györgynek és társainak, itt dübörög az igazi, az irgalmatlan, a megalkuvást nem ismerő bluesos-rockos, kőkemény Sándor. Magyartanárok, magyarok, tanárok és nem tanárok, figyelem!” Azaz kellett egy olyanfajta találkozás, ahol, amikor és aki hitelesen, jól tudja őt a ma emberének átadni?
- Ez a hiteles szó elég veszélyes. Mi ma egészen más helyzetben vagyunk, mint amilyenben akkor Petőfi volt. Nekünk a versei megéneklése során az a legfőbb feladatunk, hogy a zenénk hasonló színvonalú legyen.
- Vannak, kik 10-20 éven át hurcolnak magukkal szándékokat, mielőtt azok megvalósulnak, másoknak keresztül kell gyalogolni minden olyanon és meg kell szerezni azokat a tapasztalatokat, amikre egyes alkotásaikat rá tudják építeni.
- Ez tényleg így van. Nekem mindenki mondta fiatalon, hogy „Majd hogyha megéled, el is tudod muzsikálni!”, én meg, hogy „Dumáljatok csak, persze!” - és közben tényleg így van, mert ezekre a zene-vers találkozásokra meg kell érni. A zenészek nem tudnak okoskodni, úgy bánni a szavakkal, mint a költők. De el tudom muzsikálni, és többek között ezért kell a vers, mert lehet, hogy én mondom, de nem én találtam ki, hanem már kitalálta a költő, csak nálam sokkal jobban. De én is megtaláltam magam abban a versben, s aztán, ha egy bizonyosat fordul az életem, bizonyos versek kiesnek és jönnek helyükre újak.
Ha te is szereted Ferenczi György zenéjét, nyomj egy lájkot! :)
