Térdre kényszerítette, hátba rúgta az iskolás kislányát molesztáló gyerekeket egy apa
Amikor a bocsánatkérés elhangzott, a férfi a másik gyermek, egy 13 éves kislány ellen fordult. Neki is elkapta a tarkóját, azután pofon ütötte, majd arra kényszerítette, hogy térden állva kérjen bocsánatot az utcán a lányától. Amikor ez megtörtént, még hátba is rúgta a tanulót, mielőtt útjára engedte volna. A sértett az elszenvedett bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az Egri Járási Ügyészség két rendbeli 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, valamint egy rendbeli könnyű testi sértés vétségével vádolja az apát, akivel szemben a Büntető Törvénykönyv az általa elkövetett bűncselekmények miatt akár 7 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.
Az ügyészség – az eset körülményeinek alapos mérlegelése után – a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést szabjon ki, annak végrehajtását azonban próbaidőre függessze fel - közölte az Ügyészség.