Térdre kényszerítette, hátba rúgta az iskolás kislányát molesztáló gyerekeket egy apa
A vádlott kislánya tavaly egy egri iskolába járt, ahová minden reggel busszal utazott be Egerbaktáról, majd onnan busszal is ment haza. Az év vége felé azonban nem egy esetben előfordult, hogy a gyermek nem szállt fel a menetrend szerinti járatra, inkább visszament a lakásukra, ahol sírt, de nem mondta el, hogy mi bántja - közölte az Ügyészség.
Az apja végül karácsony előtt szerzett tudomást arról, hogy a lányát két helyben lakó iskolatársa rendszeresen zaklatja és molesztálja a buszon, ahol a többiek előtt durván beszélnek vele. A vádlott ekkor elhatározta, hogy pedagógiai módszerek alkalmazása, vagy a probléma megvitatása helyett erőszakos önhatalommal vet véget az őt is érthetően felzaklató állapotnak.
2018. december 17-én, délután, az egyik megállóban már várta az Egerbaktára érkező autóbuszt, mellyel a két diák és a lánya együtt jött az iskolából. Amikor a tanulók leszálltak a buszról, a vádlott rátámadt arra a 11 éves kisfiúra, aki tudomása szerint csúnyán beszélt a gyermekével. A férfi előbb meghúzta a fiú fülét, majd lábon rúgta, miközben a nyakát hátulról szorítva a lánya felé fordította, és arra kényszerítette, hogy kérjen tőle bocsánatot. Amíg ez nem történt meg, nem is engedte szabadon a menekülni igyekvő sértettet, amivel megakadályozta a kisdiákot a szabad helyváltoztatásában.
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, lapozz!