Harry Potter köteteket égettek el lengyel papok bálványimádásra hivatkozva
A Lengyelország északi felén fekvő Koszalinban tevékenykedő katolikus papok olyan könyveket égettek a hétvégén, melyeket szentségtörőnek és bálványimádónak ítéltek meg - írja a BBC. A hírportál úgy tudja:
az égetést a Bibliából vett idézetekkel indokolták, például Mózes ötödik könyvéből azt a passzust, amely így szól: „Isteneik szobrait égessétek el! Ne kívánd meg a rajtuk levő ezüstöt vagy aranyat sem, ne vedd el magadnak, mert tőrbe esel általuk. Utálatos ez Istened, az ÚR előtt”.
JK Rowling könyveiből becslések szerint több mint 500 millió példány kelt el világszerte, és korábban is akadtak már keresztény szervezetek, melyek tiltakoztak a Harry Potter-sorozat ellen. Nekik az volt a problémájuk, hogy meglátásuk szerint a kötetek a varázslást népszerűsítik a gyerekek körében.
A kommentelők nem lelkesedtek az akcióért. Egyikük azt írta: szemben a Bibliával, a Harry Potter esetében nem tudni arról, hogy bárki ölt vagy erőszakolt volna a nevében. Egy másik hozzászóló Heinrich Heine híres mondását idézte, hogy ahol könyveket égetnek, ott nemsokára embereket is fognak.
